Móra Ferenc a ravatalon

Ferenc Mora na odru

Csak kis Tit lepke-érintése

Tvom zadnjem ovozemaljskom danu

hiányzott utolsó

samo ti je doticaj leptira,

földi napodon.

male Tit falio.

Szokás- és illem-kalodába zárva

Zatvoreno u klade običaja i pristojnosti

csak ő nem juthatott

samo ona nije mogla

virágerdős ravatalod,

do tvog cvećem krcatog odra,

eleink nyelvén

jezikom naših predaka

a castrum doloris,

castrum doloris-a,

a fájdalom háza

kuće bola

közelébe: harminckettő nyarának

stići: Vila Jelena sa obale jezera

tóparti Tündér Ilonája.

leta tridesetdruge.

Szilvakrampusszá aszott,

Tvoje krhko,

aprócska tested,

do šljivovraga osušeno telo,

galambszárny-forma

te snežnobeli uvojak

hófehér hajfürtöd

oblika golubovog krila

hiába várta-várta

zalud je čekao-čekao

a múzeumi kupola alatt,

ispod kubeta muzeja

hogy más-asszonya asszonyod belép,

da žena-tuđa tvoja žena uđe

s testednek adja, utoljára,

i tvom telu toplinu njene

szerelmes keze melegét.

zaljubljene ruke zadnji put da.

Így indult el, vacogva,

Ovako je krenuo, drhteći,

Móra Márton fia,

sin Martona More

a végső utazásra.

na zadnje putovanje.

*Mađarski pisac Ferenc Mora (Móra Ferenc) svoju zadnju ljubav, udanu Ilonu Kalmar (Kalmár Ilona – Kica) od milja oslovljavao sa „mala Tit” (kis Tit). Njegove, decenijama zatajene, njoj pisane ljubavne pesme nedavno su izdane pod naslovom „Knjiga bez naslova”(Címtelen könyv).