E kerke vorbengi

E kerke vorbengi

Uveče kad smo hleb oplakivali

Kenyérsirató esteken,

i mačke mesec krali,

mikor a macskák holdat lopni jártak,

uza zid šćućureno

a fal tövébe kuporodva

napola izmišljene snove

soroltuk egymásnak

jedan drugom redali,

félig kitalált álmainkat,

iscifrano, nadugo, požudno

jól kicifrázva, hosszan, sóváran

(među nama dripcima nije bio tumač snova).

(jó álomfejtő suhanc nem volt közöttünk).

Siromaštvo smo ismejavali,

Tréfát űztünk a szegénységből,

gorkim ustima psovali,

keserű szájjal trágárkodtunk,

suhim grlima hlaptali,

csámcsogtunk száraz torokkal,

nemilosrdno.

kegyetlenül.

Ako su nam naše snove dodijale,

Ha meguntuk egymás álmait,

priče naše Šeherezade, grbavog

Seherezádénk, a púpos Vak Kucsi

Vak Kučija u polusnu slušali.

meséit hallgattuk félálomra dőlve.

Zajahavši njegove reči,

Szavára ültünk,

nebo u sjajnom odelu šarali,

fényes ruhában hasítottuk az eget,

kočopereno.

kényesen.

I stigao je jutro!

És jött a reggel!

Jama od čerpića je pala na golenjače naše,

Lábszárunkra zuhant a vályoggödör,

na poput insekata sjajna ramena se srušila.

csillogó bogárhátunkra szakadt.

Užareno sunce je naše potiljke pržio,

A perzselő nap tarkónkra csapott,

oko nas zvonjava crkve

harangzúgást toborzott körénk

ručka nigde!

nem jött az ebéd!

Naša ljubavnica kal pored nas je sekla,

Szeretőnk mellettünk vágta a sarat,

miris kuhinje ni ona nije poznavala;

ő sem ismerte a konyhaillatot;

njen hladan uzdah tek noću se čulo,

hideg sóhaját csak éjjel hallatta,

kad već i bajka stvarnost postala.

mikor már a mese is valósággá vált.