Így van szavam szívén a halk,

Tako je na srcu moje reči tiha,

Zengő imám, ha nem zavar:

Blaga molitva, ako ti ne smeta:

Bádogos iparos vagyok,

Zanatlija sam, limar,

ám amikor fojtogató

ali kad me zagušljive

gondolatok vernek pofon;

misli šamaraju;

Nem ez vagyok.

Ja taj nisam.

Rég elmerült és önfeledt

U odavno potonulom i bezbrižnom

eszmémben még felfigyelek.

rasuđivanju mom obraćam pažnju još.

Mint rossz gyerek, ki csíntalan,

Kao zločest dečak, ko je nestašan,

Kit nem zavar a zűrzavar.

Kome ne smeta darmar.

Mint az, ki siratásait,

Kao onaj ko zbog svojih oplakivanja,

Az énje némaságain fel-felzokog.

Zbog vlastite nemosti koji put zajeca.

Olykor magamra ébredek.

Koji put se osvestim.

Fölkavarnak a reggelek.

Uzburkaju me praskozorja.

Jajgat a Nap, úgy érezem.

Tako osaćam da Dan jada.

S pihenő csöndje a magánynak reám kiált:

I blažena tišina samoće me doziva:

Ember vagyok és nem cigány.

Čovek sam a ne Cigančina.