Feleségemnek

Manželke

Arany délutánba csukva az emlék. Szemed

gyöngybe simított fény, könnyű lábbal siklasz

Spomienka uzamknutá v zlatom popoludní. Tvoje oči,

az ösvényen, az idő sebhelyei közt. Alig-létezés a hely,

svetlo korálov s perlami, ľahkou nohou kĺžeš sa

apró temető az üvegsima ragyogásban,

na chodníku, medzi jazvami času. Miesto sotva existujúce,

a kápolna előtt habozol kicsit, izzó árnyék

drobný cintorín ligote v hladučkého skla,

suttog, ahogy belépsz. Csorba keresztelőmedence

pred kaplnkou váhaš sporo, len čo vkročíš

repeszti önmagát s a szentek az oltáron már

žeravá tôňa šepoce. Naštrbená krstiteľnica

mindent megbocsátanak.

sama seba triešti a svätí na oltári už

Mennyi hát a bánat? A megszökött tengerek

všetko odpustili.

merre tartanak? Hol van hát az ég pompája,

Nuž koľko je trápenie? Kam smerujú

mikor az éjfél trónra lép?

uniknuté moria? Kde sa nachádza lesk neba,

Ego te baptizo, könnyű a bóra, imához készül

keď polnoc na trón vstúpi?

a kékség felett. Körbeszakad a tér, sapka száll,

A ja Ťa krstím v mene, vietor je ľahký, k modlitbe

valószínűtlen, amikor megállsz, a világ egyetlen

sa chystá nad modraním. Námestie sa do kola delí,

érthető tézise, hogy élsz – szellő kacskaringóz,

čiapka letí, keď sa zastavíš, neskutočnosť rodí sa, jedinou

mosolyod elé csalja sátoros hajad.

zrozumiteľnou tézou sveta je, že žiješ – vánok sa vrtí,

tvoje potulné vlasy pred tvoj úsmev vábi.