Feleségemnek

Supruzi

Arany délutánba csukva az emlék. Szemed

Uspomena je u zlatno popodne zatvorena. Oko ti je

gyöngybe simított fény, könnyű lábbal siklasz

u biser utkana svetlost, na stazi, između rana vremena

az ösvényen, az idő sebhelyei közt. Alig-létezés a hely,

laganim koracima krećeš. Mesto je jedva-postojanje,

apró temető az üvegsima ragyogásban,

u stakloglatkom svetlucanju sitno groblje je,

a kápolna előtt habozol kicsit, izzó árnyék

ispred kapele malo se kolebaš, kako ulaziš

suttog, ahogy belépsz. Csorba keresztelőmedence

usijana sena šapuće. Škrbava krstionica

repeszti önmagát s a szentek az oltáron már

sama sebe cepa a sveci na oltaru već

mindent megbocsátanak.

sve opraštaju.

Mennyi hát a bánat? A megszökött tengerek

Pa kolika je tuga? Pobegla mora

merre tartanak? Hol van hát az ég pompája,

kuda smeraju? Pa gde je sjaj neba

mikor az éjfél trónra lép?

kad ponoć na presto stupi?

Ego te baptizo, könnyű a bóra, imához készül

Ego te baptizo, bura je lagana, iznad plavetnila

a kékség felett. Körbeszakad a tér, sapka száll,

na molitvu se priprema. Ruši se prostor, kapa leti,

valószínűtlen, amikor megállsz, a világ egyetlen

nestvarno je kad zastaneš, jedina shvatljiva teza

érthető tézise, hogy élsz – szellő kacskaringóz,

sveta je da živiš – povetarac vijuga,

mosolyod elé csalja sátoros hajad.

čadravu kosu ti ispred osmeha mami.