Esőkabátban bóklásztunk a templomkertben,

U vrtu crkve smo u kišnoj kabanici tumarali,

A hegytetőn, zöld fűszálak és nedves kövek között,

Na vrhu brega, između zelenih vlasi trave i mokrih stena,

Kola smo na parkingu ostavili.

Az autót a parkolóban hagytuk.

Na nebu dvostruka duga se napinjala, retka pojava:

Az égen dupla szivárvány feszült, ritkán látható:

Iznad deblje jedna sa tanjim lukom,

Koja boje prve obrnuto je odrazila.

A vastagabb fölött egy vékonyabb ívvel,

Gledao sam duplu krunu Boga Planina,

Mely az előző színeit fordítva tükrözte.

I zano sam da duga se ne završava

Kod stena, voda, i u nama se nastavlja,

Néztem a Hegyek Istenének dupla koronáját,

I ispod zemlje: presecajući bazalta, tamne minerale,

Krtorovine – čitav krug pravi.

És tudtam, hogy a szivárvány nem ér véget

A szikláknál, a víznél, folytatódik bennük is,

A föld alatt is: átszelve bazaltot, sötét ásványt,

Vakondjáratot – és teljes kört fut.