Ha egy nő rátenné fehér kezét

Погладь вдруг женщина белой рукой

Ránccal rajzolt vén homlokomra,

По изборожденному лбу меня,

Milyen más lenne: ifjú, tiszta, szép.

И все б увидали, как лоб этот мой

Hajamnak jégvert, letört kaszálója

Стал юным и чистым, умным-преумным,

Sűrű és illatos fűtenger volna,

А редких волос градом битый покос

Ha öt vékony ujj lengene közé.

В тонких пальцах ее пахучей копной.

Пройтись бы однажды, хоть раз в жизни

Ha sétálhatnék egy hölgy oldalán,

По городу с настоящей дамою,

Kényes hegedűkhöz hasonlón

Откинув голову скрипкой капризной,

Leesett fejem hátra tartanám.

И те, что из сна, слова горячечные

Szólnék a nőhöz: szép forró beszédek,

Говорить ей, чуть-чуть переинача,

Amilyeneket álmomban beszélek.

Но непременно те самые.

Langalnának megaludt ajkamon.

Ах, заглянуть прямо в глаза ее

И сияющей люстрой в бальном зале

Aj, hogyha látnám, látnám szemtől-szembe,

Зазвенеть хрусталиками-глазами.

Mint a csillár a bálban, ugy fölzengne

1909

Szegény le nem zárt két halott-szemem.

1909