Búcsúzunk, édes kétségbeesésem?

我们正在告别吗，我甜蜜的绝望？

Mindig búcsúzunk! Valami selyem,

我们总是在告别！你如今已成为

valami hűvösség a szivemen,

某种丝绸，某种我心上的凉意，

valami béke vagy már: alig érzem

某种平静。我几乎感觉不到

fájónak ezt a fájdalmat: becézem,

这痛苦仍是痛了：我甚至温柔地爱抚它，

hisz már rég csak általa vagy velem,

毕竟很久以来，我只有靠它

s szomorúan bár, mégis édesen

才能与你同在；而你虽带着悲伤，

meg-megismétled, amit veled éltem

却仍带着甜意，一次次重演

e tündér földön: teleröpködöd

我曾与你共同经历的一切，

multunk éveit, a huszonötöt,

在这虚幻的大地上：你飞遍

s ezt, a huszonhatodikat, örök

我们过去的岁月，那二十五年，

búcsúm, te, társam, halott útitárs:

也飞遍这第二十六年——我永恒的

tárt szivemben mindig itthon találsz,

告别，你，我的伴侣，我死去的旅伴：

és akárhogy fáj, vígasz, hogy te fájsz.

你总会在我敞开的心中找到家，

无论多疼，仍是慰藉：因那在我心里作痛的，正是你。