Búcsúzunk, édes kétségbeesésem?

我们正在告别吗，我甜蜜的绝望？

我们总是在告别！你如今已成为

Mindig búcsúzunk! Valami selyem,

某种丝绸，某种我心上的凉意，

某种平静。我几乎感觉不到

valami hűvösség a szivemen,

这痛苦仍是痛了：我甚至温柔地爱抚它，

毕竟很久以来，我只有靠它

valami béke vagy már: alig érzem

才与你同在；而你虽带着悲伤，

却仍带着甜意，一次次重演

fájónak ezt a fájdalmat: becézem,

我曾与你共同经历的一切，

在这仙境般的大地上：你飞遍

hisz már rég csak általa vagy velem,

我们过去的岁月，那二十五年，

也飞遍这第二十六年，我永恒的

s szomorúan bár, mégis édesen

告别。我的你，我的伴侣，死去的旅伴：

你总会在我敞开的心中找到家，

meg-megismétled, amit veled éltem

无论怎样疼，仍是安慰：在我心里作痛的，正是你。

e tündér földön: teleröpködöd

multunk éveit, a huszonötöt,

s ezt, a huszonhatodikat, örök

búcsúm, te, társam, halott útitárs:

tárt szivemben mindig itthon találsz,

és akárhogy fáj, vígasz, hogy te fájsz.