1918

1918.

På mine nerver rasar ein musikk,

Idegeimen apokaliptikus

zene tombol, bábeli gyermekágy

apokalyptisk, verden er ei babelsk

a világ, véres lében remeg és

csikorog - ó jaj, ki a kínokban

barnseng, skjelv og knirkar

ki a kínokban vajudó? Én vagyok,

te vagy, mi vagyunk, egy lett mindenki

i ei blodig væske — å, kven er det

e kínok apokalipszisában, e

véres ágy vonaglásában, rángunk és

som må pinast slik i vear?

futkosunk, patkánymódra, óriás

talpak alatt, jaj! véres és vértelen

Eg og du, for vi er alle eitt

kaszák villódzanak a tetemszagú

légben, és torkon lehel a ragály

i slik ein smerteleg apokalypse,

csontpalotákból idegen zene szól

viharok paradicsoma kibomlik.

vi vrid oss i ei blodig seng,

Mit szólsz, ég és föld? Mit rántasz, iszonyú

vi rykkjer og vi piler att og fram

új esztendőkbe, ég? A föld hallgat és

zordan karikáz sötét telében - de egyszer

lik rotter under kjempestøvlar,

ébrednie kell, és akkor mit mond majd

változatlan szép tavaszával, mit mond

vel i lufta blenkjer ljåar, blodige,

feldúlt erdeivel, mit mond eleven

erőivel, mit mond rettenetes

ein stank av lik og pest

ugarain kisarjadó vadvirágok

ezer beszédes szemeivel - Ember,

slår mot oss, frå skjeletta

te züllött, véres, rossz kártyás, éji veszett

játékodból a réten ocsudva, - hogy fogsz

kling ein underleg musikk,

a vadvirágok szemeibe nézni?

eit paradis av stormar spreier seg.

Kva seier jord og himmel? Kvifor, himmel,

kastar du oss frå deg

i ei nyttårsnatt? Og jorda teier,

snurrar iskaldt rundt i vintermørket.

Eingong vil ho vakne -

kva vil jorda seie da,

i all sin fulle prakt av vår,

kva seier ho med sine brende skogar,

sine unge krefter, og med millionar vakre

ville blomar som skyt fram på aude marker —

Du, ein dårleg spelar, blodig og forkomen,

menneske, som vaknar i ei eng når dette ville spel

er tapt, — sei, korleis vil du

sjå ein liten markblom inn i auga?