Søndagskvelden, mens det skumret,

A bögrét két kezébe fogta,

úgy estefelé egy vasárnap

ble hun sittende ved bordet,

csöndesen elmosolyodott

s ült egy kicsit a félhomályban - -

holdt et krus med begge hender,

Kis lábaskában hazahozta

satt og smilte for seg selv.

kegyelmeséktől vacsoráját,

lefeküdtünk és eltünődtem,

Aftensmaten fikk hun med seg

hogy ők egész fazékkal esznek - -

hjem i spann fra snille herskap.

Anyám volt, apró, korán meghalt,

mert a mosónők korán halnak,

Når vi hadde lagt oss, så jeg

a cipeléstől reszket lábuk

és fejük fáj a vasalástól - -

alltid for meg fat som bugnet.

S mert hegyvidéknek ott a szennyes!

Mor min var hun, sped og liten.

Idegnyugtató felhőjáték

a gőz s levegőváltozásul

Vaskekoner dør jo tidlig.

a mosónőnek ott a padlás - -

Løfter tungt. Og rygg og hode

Látom, megáll a vasalóval.

Törékeny termetét a tőke

verker over strykejernet.

megtörte, mindig keskenyebb lett -

gondoljátok meg, proletárok - -

Skittentøy var hennes høyfjell,

A mosástól kicsit meggörnyedt,

dampen over kokebaljen

én nem tudtam, hogy ifjú asszony,

álmában tiszta kötényt hordott,

hennes skyer, luftforandring

a postás olyankor köszönt néki - -

fikk hun vel på tørkeloftet.

1931. jan. 6.

Slik hun stod ved strykebrettet

ser jeg henne, årlig magret, -

brukt og slengt av Kapitalen.

Proletarer, la oss huske!

Nedbøyd ble hun av å vaske.

Aldri så jeg: hun var ung! og

drømmens forkle var så rent at

selv en postmann hilste henne.