Du fjerner deg så snøgt og raskt fra meg,

Mily gyorsan távolodsz a nagy időben

tőlem, fiam.

min sønn, i tiden.

Már idegesen kelsz föl az ebédtől,

eltűnsz, szaladsz.

Fra middagsbordet spretter du opp nervøst,

Újságot olvasol, amikor beszélek,

kurtán felelsz.

forsvinner hastig.

Barátaiddal vagy. Üres a szobád.

Üres a lelkem.

Du er blitt avisleser selv, og spør jeg deg,

Nem látod arcomon botor szerelmem.

Nem veszel észre.

svarer du bare kort.

Csikorgó hangom iszonyú tenéked.

Nehéz a kezem.

Du er med venner. Og ditt rom er tomt.

Anyád lett megint egyetlen barátnőm.

Véle beszélek.

Og tom er min sjel.

Halkan említem hancúzó korunkat.

Hogy meg ne halljad.

Du ser ikke min dumme kjærlighet.

Így hagytam el egykor én is apámat.

Ő is így ment el.

Du ser meg ikke.

Nehéz sóhajjal, büszkén, átkozottan,

vissza se nézve.

Min gamle stemme hører du med avsky.

Ó e magány a régihez hasonló,

mikor még nem éltél.

Min hånd er tung for deg.

A reggelek hamut szórnak fejemre,

szürkék a delek.

Din mor er min eneste venn igjen.

Este a kertben nézem az eget,

a fákat, a lombot,

Jeg får prate med henne.

s kérdem magamtól, miért nem érti

gyümölcs a törzset?

Jeg nevner tiden, da vi lekte sammen, dempet.

For at du ikke hører.

Slik gikk også jeg fra min far engang.

Slik gikk også han vekk.

Med et tungt sukk og forbitret og stolt,

uten å se seg om.

Hvor denne ensomhet er lik den gamle,

fra da du ennå ikke levde.

Morgenen strør aske over mitt hode,

middagstiden er grå.

Om kvelden kikker jeg på himmelen,

på trærne og på løvet,

og spør meg selv, hvorfor kan ikke frukten

forstå fruktreet?