Vakne kulsande, drukken av lengsel,

Fölébredésem, didergésem

kjenne sin loge danse i blodet;

áhítozás nagy tüzü szeszre,

også himmelen dirrar i purpur,

az ég is szedres remegésben

ventar eit flammesirkus av sola.

lángcirkuszt vár májusi naptól.

Skin, signande maisol. så blada

Áldott nap, süss ki – levél tapsol,

klappar i fryd, og blomemunnar

fölvisít a virágok szája,

brest med salige pip på spente

zöld levű szárak édes kínban,

stilkar, og årringars søte pine

évgyűrükön át szakadásig

stig som sevje og susande safter!

rostot feszít egy inger csigája.

Sjå, skaparverket i festrus!

Kisüt a nap arany világa.

Lauvet lokkar lik kvinnekjærleik,

Im, a teremtés álma dőzsöl,

slår ein trollring omkring mitt hjarta —

szerelem int a fatetőről,

lys, fløymande lys i virvel,

babonázó harangja bondul,

klang av sølv frå tusen små klokker

besüt a szívbe, szédít, megráz

gjer meg yr som eit vårleg stormkast.

mágneses viharnál vadabbul.

Mai, gåvene dine er sanne,

Igazért, szépért űző május,

overveldande, unge, vene:

az emberfia gyönyöréül

herleg er du i all din villskap.

kijelölsz annyi lehetetlent,

Mennesket står der og stirrer andlaust.

hogy a képe belefehérül.

Mai, mai, all hungers månad,

Mohóság áldott ideje, május,

du har lært meg lovane dine:

törvényeden muszáj merengnem:

siger gir du berre den svoltne.

Az a győztes, ki mindig éhes,

Tusen år er min store tørste,

éhem és szomjam ezeréves,

nå ei blømande flamme-rose!

nagy szenvedélyben fölvirágzó.

Liv, å gi meg ein evig lengsel!

Soha engem sors ne tarts jól – a

Matt er lyset på mette strender,

jóllakottak dögvészes partján

alle faner er grå og svarte,

megfeketedik minden zászló,

jamvel rosa har giftig ange.

ott fertőzést lehel a rózsa.

Det er lagnad verre enn døden.

Nem gondolhatok a halálra.

Mi sjel dregst imot alt som lever -

Selymek és hajfürtök zenéje,

knitrande silke og kvinnelokkar,

fülemüleszó, viráglárma,

blomeduft og nattergal tonar,

engedem, hogy lelkem kisértse

sveittedropar og gledestårer!

izzadásra, dalra, gyönyörre.

Såleis er eg dømt til å sanke,

S mindig hiába győzve, belátom,

ingen siger er meg til nytte.

új szükség minden aratásom.

Likevel: dette er livet, min lagnad!

Mégis, emberi sors ez, s szép is.

Ungdomsgløden er borte, men ennå

Megfogyva ifjuságban, húsban,

er eg ein svermar i vårens teikn.

rajongok, szép jelü május van.

Starkara enn i det store lyset,

Erősödök a fénytől, a hangtól,

ør av angen frå oljetreet

fönn a kék hazában és bennem

skodar eg opp imot blåe rømder:

olajfavirágtól szagosan

Over meg skya med kvinne-hovud.

asszony-fejű felleg barangol.