Asszony-fejű felleg

Fölébredésem, didergésem

áhítozás nagy tüzü szeszre,

az ég is szedres remegésben

lángcirkuszt vár májusi naptól.

Áldott nap, süss ki – levél tapsol,

fölvisít a virágok szája,

zöld levű szárak édes kínban,

évgyűrükön át szakadásig

rostot feszít egy inger csigája.

Kisüt a nap arany világa.

Im, a teremtés álma dőzsöl,

szerelem int a fatetőről,

babonázó harangja bondul,

besüt a szívbe, szédít, megráz

mágneses viharnál vadabbul.

Igazért, szépért űző május,

az emberfia gyönyöréül

kijelölsz annyi lehetetlent,

hogy a képe belefehérül.

Mohóság áldott ideje, május,

törvényeden muszáj merengnem:

Az a győztes, ki mindig éhes,

éhem és szomjam ezeréves,

nagy szenvedélyben fölvirágzó.

Soha engem sors ne tarts jól – a

jóllakottak dögvészes partján

megfeketedik minden zászló,

ott fertőzést lehel a rózsa.

Nem gondolhatok a halálra.

Selymek és hajfürtök zenéje,

fülemüleszó, viráglárma,

engedem, hogy lelkem kisértse

izzadásra, dalra, gyönyörre.

S mindig hiába győzve, belátom,

új szükség minden aratásom.

Mégis, emberi sors ez, s szép is.

Megfogyva ifjuságban, húsban,

rajongok, szép jelü május van.

Erősödök a fénytől, a hangtól,

fönn a kék hazában és bennem

olajfavirágtól szagosan

asszony-fejű felleg barangol.