Fölébredésem, didergésem

Vakne kulsande, drukken av lengsel,

áhítozás nagy tüzü szeszre,

kjenne sin loge danse i blodet;

az ég is szedres remegésben

også himmelen dirrar i purpur,

lángcirkuszt vár májusi naptól.

ventar eit flammesirkus av sola.

Áldott nap, süss ki – levél tapsol,

Skin, signande maisol. så blada

fölvisít a virágok szája,

klappar i fryd, og blomemunnar

zöld levű szárak édes kínban,

brest med salige pip på spente

évgyűrükön át szakadásig

stilkar, og årringars søte pine

rostot feszít egy inger csigája.

stig som sevje og susande safter!

Kisüt a nap arany világa.

Sjå, skaparverket i festrus!

Im, a teremtés álma dőzsöl,

Lauvet lokkar lik kvinnekjærleik,

szerelem int a fatetőről,

slår ein trollring omkring mitt hjarta —

babonázó harangja bondul,

lys, fløymande lys i virvel,

besüt a szívbe, szédít, megráz

klang av sølv frå tusen små klokker

mágneses viharnál vadabbul.

gjer meg yr som eit vårleg stormkast.

Igazért, szépért űző május,

Mai, gåvene dine er sanne,

az emberfia gyönyöréül

overveldande, unge, vene:

kijelölsz annyi lehetetlent,

herleg er du i all din villskap.

hogy a képe belefehérül.

Mennesket står der og stirrer andlaust.

Mohóság áldott ideje, május,

Mai, mai, all hungers månad,

törvényeden muszáj merengnem:

du har lært meg lovane dine:

Az a győztes, ki mindig éhes,

siger gir du berre den svoltne.

éhem és szomjam ezeréves,

Tusen år er min store tørste,

nagy szenvedélyben fölvirágzó.

nå ei blømande flamme-rose!

Soha engem sors ne tarts jól – a

Liv, å gi meg ein evig lengsel!

jóllakottak dögvészes partján

Matt er lyset på mette strender,

megfeketedik minden zászló,

alle faner er grå og svarte,

ott fertőzést lehel a rózsa.

jamvel rosa har giftig ange.

Nem gondolhatok a halálra.

Det er lagnad verre enn døden.

Selymek és hajfürtök zenéje,

Mi sjel dregst imot alt som lever -

fülemüleszó, viráglárma,

knitrande silke og kvinnelokkar,

engedem, hogy lelkem kisértse

blomeduft og nattergal tonar,

izzadásra, dalra, gyönyörre.

sveittedropar og gledestårer!

S mindig hiába győzve, belátom,

Såleis er eg dømt til å sanke,

új szükség minden aratásom.

ingen siger er meg til nytte.

Mégis, emberi sors ez, s szép is.

Likevel: dette er livet, min lagnad!

Megfogyva ifjuságban, húsban,

Ungdomsgløden er borte, men ennå

rajongok, szép jelü május van.

er eg ein svermar i vårens teikn.

Erősödök a fénytől, a hangtól,

Starkara enn i det store lyset,

fönn a kék hazában és bennem

ør av angen frå oljetreet

olajfavirágtól szagosan

skodar eg opp imot blåe rømder:

asszony-fejű felleg barangol.

Over meg skya med kvinne-hovud.