1.

1 

Her sitter jeg på det glitrende fjell.

 Itt ülök csillámló sziklafalon.

Den unge sommers lette vind

 Az ifju nyár

svever omkring meg lik den varme duft

 könnyű szellője, mint egy kedves

fra et herlig aftensmåltid.

 vacsora melege, száll.

Jeg venner mitt hjerte til stillheten her.

 Szoktatom szívemet a csendhez.

Det går så lett -

 Nem oly nehéz -

alt som er blitt borte, rykker nær,

 idesereglik, ami tovatűnt,

mitt hode er bøyd frem, mine hender

 a fej lehajlik és lecsüng

henger ned.

 a kéz.

Jeg ser på fjellenes manke –

Nézem a hegyek sörényét -

hvert blad gjenspeiler

 homlokod fényét

din pannes blanke lys.

 villantja minden levél.

På veien kommer ingen, ingen,

 Az úton senki, senki,

jeg ser vinden

 látom, hogy meglebbenti

kjærtegne ditt skjørt,

 szoknyád a szél.

og under det skjøre løvet

 És a törékeny lombok alatt

ser jeg ditt hår falle fremover

 látom előrebiccenni hajad,

og dine myke bryst skjelve,

 megrezzenni lágy emlőidet és

og mens Szinva-bekken sakte renner forbi

 - amint elfut a Szinva-patak -

ser jeg atter

 ím újra látom, hogy fakad

den trolske latter velle frem

 a kerek fehér köveken,

over dine tenners hvite stener.

 fogaidon a tündér nevetés.

2.

2 

Å, hvor jeg elsker deg,

 Óh mennyire szeretlek téged,

som både får tale

 ki szóra bírtad egyaránt

universet

 a szív legmélyebb üregeiben

og den underfundige ensomhet

 cseleit szövő, fondor magányt

dypest i hjertet.

 s a mindenséget.

Du som tar avskjed med meg og stille løper din vei

 Ki mint vízesés önnön robajától,

lik vannfall bort fra sitt eget drønn,

 elválsz tőlem és halkan futsz tova,

mens jeg blant mitt livs golde høyder, i min fjerne

 míg én, életem csúcsai közt, a távol

nærhet vrir meg her mellom himmel og jord

 közelében, zengem, sikoltom,

og synger og roper

 verődve földön és égbolton,

hvor kjær du er meg, du min søte fiende!

 hogy szeretlek, te édes mostoha!

3.

3 

Jeg elsker deg som barnet elsker moren,

 Szeretlek, mint anyját a gyermek,

som tause huler elsker sine dyp,

 mint mélyüket a hallgatag vermek,

jeg elsker deg som salen elsker lyset,

 szeretlek, mint a fényt a termek,

som sjelen elsker flammen, som kroppen elsker hvilen.

 mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Jeg elsker deg som de dødelige elsker

 Szeretlek, mint élni szeretnek

livet like til de dør.

 halandók, amíg meg nem halnak.

Jeg gjemmer dine smil og dine ord

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,

og hver bevegelse, slik jord bevarer tapte ting.

 őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

Som syren i metallet er ditt bilde

 Elmémbe, mint a fémbe a savak,

etset inn i meg

 ösztöneimmel belemartalak,

du skjønne elskede,

 te kedves, szép alak,

hvis vesen fyller hele meg.

 lényed ott minden lényeget kitölt.

Øyeblikkene drar støyende forbi, –

A pillanatok zörögve elvonulnak,

taust sitter du i mine ører.

 de te némán ülsz fülemben.

Stjerner tennes og stjerner forgår –

 Csillagok gyúlnak és lehullnak,

din glans står evig for mitt blikk.

 de te megálltál szememben.

Smaken av deg, som stillheten i grotten,

 Ízed, miként a barlangban a csend,

svever kjølig i min munn.

 számban kihűlve leng

På hånden din som griper om et vannglass

 s a vizes poháron kezed,

demrer dunkelt-diffust

 rajta a finom erezet,

ditt fine årenett.

 föl-földereng.

4.

4 

Å, hvilken substans er jeg vel skapt av

 Óh, hát miféle anyag vagyok én,

at ditt blotte blikk kan forme meg?

 hogy pillantásod metsz és alakít?

Hva for en sjel og hvilket lys

 Miféle lélek és miféle fény

og hva slags skapning er jeg

 s ámulatra méltó tünemény,

som får vandre i intethetens tåke

 hogy bejárhatom a semmiség ködén

i din fruktbare kropps bølgende egner?

 termékeny tested lankás tájait?

Og lik ordet i et åpent sinn

S mint megnyílt értelembe az ige,

stiger jeg ned i dets mysterier!

 alászállhatok rejtelmeibe!...

Dine blodsirkler dirrer uavbrutt

Vérköreid, miként a rózsabokrok,

som rosenbusker i vinden.

 reszketnek szüntelen.

De fører den evige strømmen

 Viszik az örök áramot, hogy

for at kjærligheten skal flamme på ditt kinn

 orcádon nyíljon ki a szerelem

og ditt skjød skal bære en velsignet frukt.

 s méhednek áldott gyümölcse legyen.

Din maves følsomme grobunn

 Gyomrod érzékeny talaját

er gjennomvevd av et utall av røtter:

 a sok gyökerecske át meg át

fine tråder som stadig knyttes sammen og opp

 hímezi, finom fonalát

for at dine saftige celler skal gro

 csomóba szőve, bontva bogját -

og dine lungers brusende bladverk

 hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját

skal lovprise sin egen herlighet!

 s lombos tüdőd szép cserjéi saját

Det evige stoffet myldrer lykkelig

 dicsőségüket susogják!

i dine tarmers tunneler

Az örök anyag boldogan halad

og slagget selv lever opp igjen, rikt,

 benned a belek alagútjain

i nyrenes ivrige, hete brønner!

 és gazdag életet nyer a salak

Bølgende bakker reiser seg i deg

 a buzgó vesék forró kútjain! 

og stjernebilder bever,

 Hullámzó dombok emelkednek,

innsjøer vogger, fabrikker suser,

 csillagképek rezegnek benned,

millioner av levende dyr myldrer,

 tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,

insekter,

 sürög millió élő állat,

tare og tang,

 bogár,

grusomhet, godhet;

 hinár,

sol skinner, dystert nordlys demrer –

 a kegyetlenség és a jóság;

hele den ubevisste evighet er å finne

 nap süt, homályló északi fény borong -

i dine substanser.

 tartalmaidban ott bolyong

5.

 az öntudatlan örökkévalóság.

Som klumper av størknet blod

5 

faller disse ord ned

 Mint alvadt vérdarabok,

foran deg.

 úgy hullnak eléd

Tilværelsen stammer,

 ezek a szavak.

alene loven taler et tydelig språk.

 A lét dadog,

Mine aktive organer som gjenføder

 csak a törvény a tiszta beszéd.

meg dag for dag, forbereder seg alt

 De szorgos szerveim, kik újjászülnek

på å forstumme.

 napról napra, már fölkészülnek,

Men inntil da roper de alle:

 hogy elnémuljanak.

Du som er utvalgt blant

De addig mind kiált -

to tusen millioners myriader,

 Kit két ezer millió embernek

du, min eneste, du, min myke vogge,

 sokaságából kiszemelnek,

min sterke grav, min levende seng, -

 te egyetlen, te lágy

ta meg opp i deg!

 bölcső, erős sír, eleven ágy,

(Hvor veldig er denne gryningens himmel!

 fogadj magadba!...

Arméer tindrer i dens malm.

(Milyen magas e hajnali ég!

Den store glansen blender mitt øye.

 Seregek csillognak érceiben.

Jeg synes jeg er fortapt.

 Bántja szemem a nagy fényesség.

Jeg hører hvordan mitt hjerte banker

 El vagyok veszve, azt hiszem.

og slår over hele meg.)

 Hallom, amint fölöttem csattog,

6.

 ver a szivem.)

(Ettersang)

6 

(Jeg sitter på toget, jeg følger etter deg,

 (Mellékdal)

kanskje finner jeg deg atter i dag,

 (Visz a vonat, megyek utánad,

kanskje kjølner da mitt brennende ansikt,

 talán ma még meg is talállak,

kanskje kommer du helt stille til å si:

 talán kihűl e lángoló arc,

Vannet er deilig og varmt, ta et bad!

 talán csendesen meg is szólalsz:

Her har du håndkleet, tørk deg med det!

Csobog a langyos víz, fürödj meg!

Steken er klar til å stille din sult!

 Ime a kendő, törülközz meg!

Der, hvor jeg ligger, der har du din seng!)

 Sül a hús, enyhítse étvágyad!

 Ahol én fekszem, az az ágyad.)