I går kom Hausten lydlaust til Paris.

Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Han smug seg inn på Boulevard Saint-Michel

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

og venta under skuggefulle tre

Kánikulában, halk lombok alatt

ein gloheit sommarkveld.

S találkozott velem.

Mot Seinen vandra eg i ro og mak.

Og i mitt hjarta brann ein purpurglød,

Ballagtam éppen a Szajna felé

eit rart, vemodig bål, ein liten song

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

som tala om min død.

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Da nådde Hausten meg. Han kviskra tett,

Arról, hogy meghalok.

så boulevarden dirra under meg.

Og spøkefulle blad baud opp til dans

Elért az Ősz és súgott valamit,

langs varm og vindstill veg.

Szent Mihály útja beleremegett,

Eit glimt: Min sommar sansa ingen ting

Züm, züm: röpködtek végig az uton

og Hausten flydde bort og lo av det.

Tréfás falevelek.

Han kom. Og ingen veit det utan eg

her under tunge tre.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.