Jeg kikker ennå ut gjennom mitt ansikt

A belső végtelenből néhanap

fra dette Jegs uendelige indre:

még kitekintek arcomon keresztül:

Jeg ser en sky og stjernelys som skjelver.

felhőt látok, vagy csillag fénye rezdül.

Men snart blir mine øynes lys fordunklet,

Romlik szemem, már ez is elmarad,

og verden blir stengt ute ved min port.

a külvilág rám-zárja kapumat

Mitt Jeg har ingen jord, men bare himmel.

s ott maradok, hol nincsen föld, csak ég;

Der finnes ingen trolske fenomener,

nincs esemény meg tünemény varázsa,

og intet gjenskinn, ingen bagateller,

se felszín, látszat, habzó semmiség,

men bare fredens virkelige glans,

csak a valóság békés ragyogása,

en navnløs, uforanderlig substans,

mérettelen, számtalan, névtelen,

en kjærlighet befridd for alt begjær.

vágytalan, változatlan szerelem.

Febrilsk har verden stanset ved min port.

Kapumnál a lázas világ megáll:

Den roper: «Dåre! Egoist! Forræder!»

„Őrült! Önző! Áruló!” – kiabál.

Vent litt, jeg har en bakerovn her inne.

Várjatok, pékműhely van odabenn,

Dens varme brød skal engang mette dere.

majd táplál még most forró kenyerem."