Til slutt var bare kompasset med håp,

Már csak az iránytű bizakodott,

stammende ga det

hebegett: adott

tegn fra seg med sin lammede tunge:

hűdött nyelvével jelet: valahol

det fantes stadig sted som svarte.

van, ami válaszol.

Igjen tok vi en dagsmarsj

Mentünk tovább

igjennom ørkenen.

megint egy napnyi sivatagon át.

Da en klippevegg

Ékírásos ábráival

med hieroglyfer.

egy sziklafal.

Rad på rad, broket, hardnakket:

Sor sorra zagyván, konokon:

rynker på en galnings panne.

ráncok egy őrült homlokon.

Den gamle fordums Tid

Vén, hajdani

strir her med seg selv.

Idő vivódik itt.

Men klarer ikke å si mer.

Semmit se bír már mondani.

Alene vinden hviner.

Így csak a szél visít.

På øyenvippene sand. Mellom de svette fingrene sand.

A szempillán homok. Az izzadt ujjak közt homok.

Sand knaser mellom tennene.

Homok, ha összeér a fog.

Vi slaktet vår kamel som kjente veien.

Megöltük út-tudó tevénket.

Vi spiste vår siste middag.

Ettünk egy utolsó ebédet.