Lemmene verker, eg kjenner dei alle, eg lid: eg er!
Minden tagom fáj, mindet érzem; fájok: vagyok!
Gyűlölöm és nevetem ezt az állapotot.
For jævleg ein tilstand, eg lær.
Nevetem, hogy mint házigazda, a test kin
Eg lær over det at den kroppslege pine
mutatja be vendégeimként a szerveim.
lik ein vert presenterer meg lemmene mine.
Istennyilák futnak a csonton, idegemen.
Hunyt szemmel rögzitem, hol éget. Ismerkedem.
Hekseskot fyk gjennom bein og nervar: vill brann
Ahány kin, annyi kézszoritás; fölszisszenek,
som blottlegg meg sjølv når eg fylgjer han.
fintorgok, aztán: önmagammal kezelhetek!
Så mykje plage, og mange handtrykk: opp ein svip
Mit tudtam én, garat, tüdőcsúcs, máj merre van
s hogy ami hátul úgy dörömböl, a nyúltagyam.
gjere grimase, bukke, og så: mi hand eg grip!
Tudok már mindenről, mi bennem szúr, mar, kopog.
Visste'kje før kor svelg og lunger og lever var.
A kin, mint lámpák sora gyúl ki. Fájok: vagyok!
Kor ryggmargen er, dunkar hovudsmerten meg svar.
Álomvilágban él, kinek csak öröme van.
Rosszul érzem, de legalább én érzem magam!
No kjenner eg alt som plagar min bustad her.
S ez nagy tanács és nagy tanulság. Ki tudta, mi
Smerten tenner ei rad av lamper. Eg lid: eg er!
világ és élet? Ő csak, ők, a “betegei”!
Lever i verd av draum den som ikkje eig pine.
Kik tudták a valót e földön és föld fölött,
az igazságot? A szegények, a szenvedők.
Kjenner meg uvel, men kjenner lemmene mine!
Kik tudták a jövőt? Az ilyen érzékenyek.
Dette til lærerik slutning. Kven fekk sjå
Így lehettek a gyógyítók is a – betegek!
inn i livsens løyndom: Den «sjuke» kunne forstå!
Szent a tanács, mit ma s örökre adni tudok:
népek vezetői, legyetek izzó idegducok!
Kven kjende vel røyndom og sanning om denne vår verd
1954
og det som er over? Desse som fattige, lidande er.
Kven sa oss vår framtid? Dei som sterkare kjensler har
enn hine. Den sjuke vart lækjar! Gav svar.
Rådet — det heilage råd eg kan gje — må verte:
Dei styrande må vere lik nervar som glør av smerte!
1954
Knut Ødegård og