Meg kell, hogy leljelek.
Eg må finne de att. Spådomar,
A Három Mágusénál messzibb
eldre enn Dei Heilage Tre Kongars,
jövő-jelek
har synt oss ein makelaus himmel
vontak két éjszakánkra egy eget.
til å krone våre to netter.
Patak ágyaidat, vadcsapásaidat
Mine fortropper, speiarane mine,
nyargalva járják, rendezik
dreg ut og gjer klar
hírszerző előörseim,
dine elvelægje, dine stigar,
uttalan cserjéseidet.
den ubrøytte krattskog.
Bőrünk egy sátora alatt.
Under vår hud, dette makelause telt.
Igen, jövet
Ja, slik vende vi tilbake
e bibliai sziklasivatagból.
frå den bibelske ørken.
Emlékszel a gyermekek-csinálta
Minnest du grottene, buskane,
bokor-barlangokra, zöld ág-szobákra?
lauvhytte-livet,
A korra, amidőn a kéz
der vi leika som barn?
bogárnak, hüllőnek még jó barátja,
Den tid da ennå handa
s csiga gyémántló váladékát,
er venn med insekt og slangar
a csigát magát, a békát
og stiller fram i sol ein snigel,
az emlék – a kincskeresés
ein frosk som glinsar av slim,
kéjével teszi a nap sugarába?
ivrige hender, som leitar etter under.
Meg amikor szél kerekült,
Og når vindane vakna
az aranypénz-záporozásra
fløymde det gullklumpar,
és magatok körül
og rundt omkring dykk eit flytande
a tengermélyi tűz-halak
akvarium med gneistrande fiskar.
kerengő akváriumára?
Under vår hud, dette makelause telt.
Bőrünk egy sátora alatt.
Og himmelen som mørkna
A – honnan is jött? – „nem szabad”
av eit «må ikkje, må ikkje» –
égborultára, melyben
kvar kom det vel frå?
szabadulási rettenetben
Eller angsten for å sprengje grenser,
két szív kéjjel egy szárnypárrá tapad?
når to hjarta banka under eitt par venger.
Bőrünk egy sátora alatt.
Under vår hud, dette makelause telt.
A kőtáblák még önmaguknak
Steinborda tala med seg sjølve,
beszéltek, nem nekünk.
ikkje med oss.
Meg kell, hogy leljelek.
Eg må finne deg att.
Zihálva ügetik be
Dei halsar nedover lia, alle mine folar.
völgyeid hosszát ménjeim.
Eg breier meg ut med mine usvikelege
Nyílbiztos vadászsolymaimmal,
falkar, lik ei pil, med sporhundar,
nyílgyors szimatú ebeimmel
snøggare enn alle, i dette mitt framtidsrike,
áradok szét
eg vidar meg ut som ei vifte
jövőm hona, hágód után már
fram gjennom fjellpassa dine,
legyező módra szétterülve
strekkjer meg fram imot kjeldene dine
birtokba venni mind a forrást,
og vil kvile meg ved peisen,
megcsitítani e – hány száz éve? –
ved peisen i eit hus,
tikkadtan tévelygő hadat,
der angen av brød er angen av kvinne,
tűzhellyel is, tűzhelyes házzal
denne hær som har vore på vandring
kenyér- és asszony-szagúval –
– kor lenge? kor mange hundre år?
Bőrünk egy sátora alatt.
Under vår hud, dette makelause telt.
És a füledben zúgó légnyomásra
Og ei tyngd ljomar i ditt øyra,
és azon át – emlékezel? –
og tvers gjennom denne – minnest du vel?
a rémült hallgatódzásra a messzi
Den spente otten, ståket frå dei andre
– a fenti! –
der oppe, – foreldre, vogner og hundar –
elmostohult világ
frå den fjerne verda, så lite vennleg.
szekér-, szülő-, eb-zajára, folytonos
Og dette stadige «kvar er de?» og ønsket
„hol vagytok?”-jára s a vágyra:
tvers gjennom lauvhytta og pinen,
tovább
ønsket om å gøyme seg
ezen a lomb-szobán, ezen a szorongáson át,
langt langt vekk eller ganske nær,
még beljebb-összébb rejtekezni,
og springe, gløyme, finne eit verkeleg hus,
futni, feledni, igazi házra lelni,
i dag, du veit det, – rømme dit,
ma már tudod, oda menekedni
tilbake eller fram – til landet
– hátra? előre? – a tájra, mit a gyermek
det vaksne barnehjarta berre finn
felnőtt szíve csak asszony-ölben lel meg,
i kvinnefamn, når det fell i kjærleik,
ha nem feledni dől szeretni,
ikkje for å gå ut or seg sjølv
hanem belenézni a napba –
men for å skode sol –
Ami a törvény s a jövendő.
Dette er lova og framtida.
S már tán nem is reménytelen.
Og kanskje ikkje lenger utan von.
Átnyúlok benned, végigúszlak,
Eg reiser fram gjennom deg, eg sym ved di side,
repüld át sivatagomat.
du som luter deg over min ørken.
Viking vitorláim feszítve,
Eg heiser mitt vikingsegl,
futó tevéimnek sziszegve
eg fløytar på mine voggande kamelar,
kerítem fővárosodat,
og hertek hovudstaden din,
hisz én hozom országodat,
eg, som ber riket ditt til deg,
megtisztítva és átfésűlve,
oppdaga, kjent på ny,
lemosva bűneidtől is,
vaska sjølv av dine synder,
letörölve, akár egy asztalt –
reint som eit duka bord.
Bőrünk egy sátora alatt.
Under vår hud, dette makelause telt.
Két számüzetés egy honában –
I vårt felles rike, denne utlægd for to.
Két magány egy csillag-űr csarnokában
På to einsemders makelause himmel.
Emlékszel, a két gyermek-
Du minnest to barnehjarta,
szív egymáshoz hogyan szorult?
kjøvde av angst.
Riadtan össze-visszavertek,
Skremte, forstøkte, banka dei
egymás körül addig kerengtek:
mot kvarandre:
valami kettő – Ez meg Az –
to tilfeldige – ditt og mitt –
vívódva, ellökődve s újra
slo seg fram, striddest, hamra på ny,
összecsapódva eggyé bonyolult,
det eine tala for begge,
jó lett a rossz,
alt vondt er blitt godt,
a lehetetlen lett igaz,
det umoglege sant,
millió friss csillag-gyümölccsel
universet dekkjer oss atter
fölénk megint a Mindenség borult –
med millionar av stjerne-yngel –
föllélegeztél:
du pustar, du er berga,
odaföl! – hátha, hátha,
sjå – i alle fall nåde,
ha megváltás nem is, valami vissza váltás,
om ikkje frelse - ein liten forsmak,
izelítőül, mutatóul,
som denne stjerne der oppe –
mint az a csillag –
I det djup våre hjarta eig saman,
Két szívünk egy halastavában,
i det levande vatnet, den fløymande elva.
folyamában, vízrendszerében.
I to fuglars himmel.
Két madarunk
I det doble rike av alle våre instinkt.
egében. Összes ösztönünk
I vårt felles kongerike
kettős birodalmában.
av lydige sansar,
Szóértő érzékszerveink
der underet er det som er kjent,
közös monarchiájában, hol ím
og det kjente er det vi aldri såg.
a csodás épp az, ami ismerős,
I dei fem kontinenta dine
és ismerős a sose-látott.
som sviv mellom polar av is,
Öt világrészedben, amely forog
for vi fødest og vi døyr –
a két jeges pólus között, mert
Kartet over deg vil eg teikne,
hisz születünk és meghalunk –
lik Stanley på oppdagings-reise.
Hogy Stanleyként föltérképezzelek.
Heime vil eg vere.
Otthon legyek.
Skaparar er vi, meir og meir til stades
Teremtőként jelenvalóbban –
i vårt liv – så langt det er mogleg –
amíg lehet –
under den karrige sol.
a takarékos Nap alatt.