Elképzelt hazámhoz hűtlen leszek,

Eg blir trulaus mot det fedreland eg drøymde,

hűtlen a bánat nő-csillagához,

trulaus mot mitt vemods kvinnestjerne,

hűtlen a téboly útjához e nyárban.

trulaus mot alt vanvits veg i sommar.

Erkélyem vas-kosarába

På balkongen min ei jernkorg,

tűzze ki sárga porzászlait a szél,

burde vinden setje sine gule støv-flagg,

mert puszta hely immár,

alt er audt og tomt,

ott nem tipródik baba se virág,

ingen dokker lenger, ingen blomar,

se gyullasztó ábránd,

ingen syner som kan fengje.

eltűntem onnan magam is,

Også eg forsvann,

hűséges őrszem,

ein trufast vaktpost,

ki árván s félelmesen tudtam figyelni.

eine, men påpasseleg til tusen.

Nem talál meg házamban senki,

Ingen finn meg heime i mitt hus,

se ellenség, se barát,

verken uvenn eller venn,

de vadászó szemük föllelheti

men eit jegerblikk vil lett oppdage

sas-körmöm nyomát a vasárnapi újságokon,

spor av mine ørneklør på søndagsbladet,

asztalomon az éneket

songen på mitt bord

s nagy tálban a tünődés hamuját.

og tenkje-oska i den store skåla.

Kitaláltam a boldog hazát,

Det lykkelege landet fann eg opp

s nehogy e szent napon orkán bántsa,

og skauv det frå meg att, i fantasien,

félretette képzeletem.

så ingen vill orkan skal plage det

Én pedig porban, légy-döngésben

på slik ein heilag dag.

plakátok édes mosolyában

Sjølv står eg her i støv og fluesurr,

csak állok a söntés szentjei közt,

i veggplakatars søte smil,

félvállra akasztott kabáttal,

blant heilagmenn omkring ein bardisk,

két kézre fogott pohárral.

med frakken slengt om eine skuldra

og glaset mellom begge hender.