A hűtlenség napja

Elképzelt hazámhoz hűtlen leszek,

hűtlen a bánat nő-csillagához,

hűtlen a téboly útjához e nyárban.

Erkélyem vas-kosarába

tűzze ki sárga porzászlait a szél,

mert puszta hely immár,

ott nem tipródik baba se virág,

se gyullasztó ábránd,

eltűntem onnan magam is,

hűséges őrszem,

ki árván s félelmesen tudtam figyelni.

Nem talál meg házamban senki,

se ellenség, se barát,

de vadászó szemük föllelheti

sas-körmöm nyomát a vasárnapi újságokon,

asztalomon az éneket

s nagy tálban a tünődés hamuját.

Kitaláltam a boldog hazát,

s nehogy e szent napon orkán bántsa,

félretette képzeletem.

Én pedig porban, légy-döngésben

plakátok édes mosolyában

csak állok a söntés szentjei közt,

félvállra akasztott kabáttal,

két kézre fogott pohárral.