valakiért a várost most tűvé teszed ismét és rettegsz

du durchsuchst jetzt die stadt nach jemand und hast große angst

hogy megtalálod. hívod valaminek szádból kioldódnak

s hurokká kötik magukat a nyakkendők. unalmas

davor daß du ihn findest du nennst ihn irgendwie aus deinem mund lösen sich

vagy mint ünnepek előtt a hisztérikus transzparensek. a ködben

hajók ringanak s a derengő ösvényre óriások nyála

die schlipse heraus und sie verknüpfen sich zur schlinge. du bist langweilig

csorran. nem a hajnali kelés –

a kettévágott álom undorít

wie vor den feiertagen die hysterischen transparente. im nebel

az üvegfalú szobában sétáló fogatlan oroszlán: puha

mancsai szétmázolják szemed árnyékában a földrészeket:

schaukeln schiffe und auf den dämmernden pfad tropft der speichel

hallgatni tanulsz ismét

zenékbe kapaszkodsz zenékbe és sorsod fölött a súlyos

von riesen. nicht das frühe aufstehen –

cintányérok éjfélig végleg összecsapnak

létezhetnél egyszerűbben is

der zerschnittene traum ekelt mich an

persze egyszerűbben. párálló szőlőtőkék között hol szeretőid

kiálmodják az idő habarcsából konok koponyádat. valahol

der im gläsernen zimmer wandelnde zahnlose löwe: seine

ott az. örök szomjúságban. fullasztó hófalak között

lányok vértől iszamós combjai között: halott is

weichen tatzen zerschmieren die erdteile im schatten deiner augen:

lehetnél akár és létezhetnél is. akár

valamiért gyűlölöd ezt a várost

du lernst wieder schweigen

ribanc újságjaival balkáni vigasságaival fényeivel

melyeknél láthatóvá szilárdul árvaságod. lehajtott fejjel

an musik klammerst du dich an musik und über deinem geschick

átvágsz valamilyen téren és csak a sunyi kékes-vörös

hold és csak a kitörülhetetlen arcvonás idegeidben

schlagen die tschinellen endgültig zusammen bis mitternacht

valakiért most rettegsz

hogy nem találod. hogy megtalálod. hogy

du könntest auch einfacher existieren

gewiß einfacher. zwischen dampfenden weinreben wo deine liebsten

deinen starren schädel hervorträumten aus dem mörtel der zeit. irgendwo

dort. im ewigen durst. zwischen erstickenden schneewänden

zwischen den vor blut glitschigen schenkeln der mädchen: auch tot

könntest du sein und auch existieren könntest du.

aus irgendeinem grund haßt du diese stadt

mit ihren schlampigen zeitungen balkanischen unterhaltungen ihren lichtern

bei denen deine verwaisung sichtbar wird. mit gesenktem haupt

durchquerst du einen platz und bloß der hinterlistige blaurote

mond und bloß der unauslöschbare gesichtszug in deinen nerven

jetzt hast du angst davor