Seht, Brüder, er ist nun von uns gegangen,

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Geprellt sind wir, im eignen Kreis gefangen.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.

Erinnert euch, ihm fehlten Ruhm und Größe,

De nincs már.

Akár a föld.

Er stand uns bei mit seines Herzens Blöße.

Jaj, összedőlt

a kincstár.

Nur Lehm wird sein

Okuljatok mindannyian e példán.

Von seinen Knochen,

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él,

Ach, zerbrochen

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Ist der Schrein.

Nézzétek e főt, ez összeomló,

Laßt solcherart uns seiner jetzt gedenken:

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

Natur kann sich nicht zweimal gleich verschenken,

kővé meredve,

mint egy ereklye,

Ihn gibt's nicht mehr und gab's auch vor ihm nie.

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.

So wie ein Blatt mehr ist als eines Blatts Kopie,

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Wird auch in all der Zeit ihm keiner gleichen.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,

Aus seinen Augen wird das Leben weichen,

s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

Seht seinen Kopf, seht seine bloßen Hände,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:

Die sich verliern im Dunst der Nebelwände,

"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",

vagy bort ivott és boldogan meredt a

Erstarrt in Stein -

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

Reliquiensein,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

Darauf sind, ornamentengleich verzweigend,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

Linien geritzt, sein Lebensrätsel zeigend.

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

Licht, Wärme war er uns, gleich wer er war.

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Ein jeder wußte, riefs, daß: er er war.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Er mochte diese und auch jene Speise,

Szegény a forgandó tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.

Sein Mund sprach ganz auf eigne Weise,

Édes barátaim, olyan ez éppen,

Versiegelt von der Stille nun, Nachklang,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

Geläute eines Tempels, der versank

mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,

Im Wasser tief, noch höre ich ihn sagen:

s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

„Ein wenig Käse könnt ich jetzt vertragen...",

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Seh ihn beim Wein, den er getrunken,

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Selig im Tabaksqualm versunken,

1933

Dann wieder rannte er zum Telefon -

Spann seiner Träume farbigen Kokon.

So leuchtete auf seiner Stim das Zeichen:

Es wird ihm unter Tausend keiner gleichen.

Du magst ihn suchen, findst ihn nirgendwo,

Am Kap, in Asien nicht noch irgendwo,

Auch im Vergangnen nicht: Es mehrt sich

Gewesnes, alles wird einmal - nur er nicht.

Gelöscht für immer

Ist seines Lächelns seltsam blasser Schimmer.

Unstetes Feen-Glück, bist zu gehaltlos,

Ein zweites Wunder wird gestaltlos.

Ihr Lieben, dies ist ebenso gewesen,

Wie wir's in Märchen oft gelesen

Auf ihn auch schien vom Firmament ein Strahl,

Wir gingen ans Erzähl'n: „Es war einmal...",

Einstürzt' es, ihn begrabend, auf einmal,

Verweint erzähl'n wir nun: „Es war keinmal..."

So liegt er, wollte schaffend mehr erreichen,

Als einem Denkmal seiner selbst zu gleichen.

Arzneien, Worte, Tränen - nichts weckt ihn noch einmal,

Er war einmal... ein- oder keinmal.