L'engrais minéral de la folie, ô fleur, les pomper

Fölszívni a téboly tápsóit, Virág,

dans ton crane de fleur, qu'ils s'y changent en force,

fölszívni virág-koponyádba erőnek,

partir pour le sommet de l'Etna, ô fleur,

elindulni az Etnára, Virág,

près de la cendre où ce n'est plus l'éclat

a hamuhoz, ahol már nem a kard

du sabre qui est beau, mais l'exemplaire ;

ragyogása szép, de a példaadás,

tête la première dans le cratère, ô fleur, sauter :

ugrani fejjel a kráterbe, Virág:

quel émouvant destin ! – applaudissent déjà

megható nagy sors – már tapsolnak is

ceux qui aperçoivent, recrachées par les profondeurs

látván a tündércipőket a mélyből

les souliers de fée que la lave amoureuse agrandit ;

kifújva, lávától naggyá szeretve,

tout un appareillage les place sur un fourgon

csigasorok emelik tár-szekérre,

que quatre sages – un attelage de Tubingen –

négy bölcs: tübingeni négyesfogat

trainent en soupirant ; comment marcher

húzza megizzadva, mert lépegetni

chaussé de tes souliers tant aimés du volcan

vulkántól vassá szeretett cipődben

qu'il en fit du fer ? Seul ton esprit, ô fleur.

ki tudna? Csak a szellemed, Virág.