Ce n'est plus le lac ni la mer

Már nem a tó és nem a tenger

ni la voûte de l'univers

nem a világ boltozata

ni la vague ni l'éclair

nem a hullám, nem a villám

qui remplit mes yeux mais l'homme

betölti szemem a férfi

qui vient, depuis l'eau sans limite

aki jön a végtelen vízről

clans son carrot, vêtu de toile,

csónakkal, vászonruhában

ce spectre de neige qui ne crache plus le sang

hó jelenése, vért se köhög már

ne halète plus pas d'effort

nem zihál, semmi erőfeszítés

ses rames : plumes d'oie sauvage

két evezője vadliba-toll

il aborde, dans la brume une table l'attend,

kiköt s a párában asztal várja

du pain et du poisson et du vin et autour

kenyér és hal meg bor s körülötte

ses admirateurs selon la même courbe

mind aki rajongja olyan ívben

que l'arc-en-ciel devant son visage

akár a szivárvány arca előtt

SACRÉ EST NOTRE PAIN, FURENT BONS NOTRE POISSON ET NOTRE VIN, J'Y VIS MEME UN ARC-EN-CIEL

SZENT A MI KENYERÜNK, HALUNK S BORUNK JÓ VOLT, MÉG SZIVÁRVÁNYT IS LÁTTAM ITT

Pufis s'éloigne le saint, le barbare :

S elevez tőlünk a szent és barbár

ses rames : plumes d'oie sauvage

két evezője vadliba-toll

le lac tonne la mer résonne

zendül a tó és zeng a tenger

éclair et vague rebondissent

föltámad a hullám, a villám

se fend la voûte de l'univers

reped a világ boltozata

les éléments voudraient s'entre-tuer

megölnék egymást az elemek

et les personnages saigner

alakok elvérzenének

mais il lève la main, un silence se fait,

de ő feltartja kezét, csönd lesz

il pane les plaies avec une toile fine,

patyolatot ád a sebekre

un ordre s'installe, mais y demeure la tension,

rend lesz, de marad a feszesség

Belle de l'eau, du del, des cimes,

a vízé, az égé, hegyeké

reste la tectonique des fronts humains

homlokok tektóniája

lui, maçon de la clarté,

kőművese a világosságnak

pleure le monde dilapidé

siratja az elherdált világot

et le rebâtit de par son mirage

s fölépíti káprázatában