San Biagio, ti supplico, aiutami!
Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Durante la mia infanzia posavano due
Gyermekkoromban két fehér
candele bianche incrociate sul mio fragile collo,
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
ed io guardavo tra le candele, come
s úgy néztem a gyertyák közül,
un capriolo che guarda tra due rami spaventato.
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Nel cuore dell’inverno,
Tél közepén, Balázs-napon
il giorno di San Biagio i miei occhi erano rivolti
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
al vecchio prelato, che chino su di me
aki hozzád imádkozott
t’invocava, ed io in ginocchio, secondo una pia
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
consuetudine biascicavo come
oltár előtt, kegyes szokás
fanno gli alunni, ma che ne io ne lui avevamo
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
capito bene. Ma nonostante
s ő se jól értett. De azért
ciò tu m’avevi ascoltato e protetto la mia
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
vita da bambino dalla difterite,
életem a fojtogató
dall’infiammazione delle tonsille, hai fatto
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
in modo, che possa crescere, diventar
lobjaitól, hogy fölnövén
adulto e viver ancora mezzo secolo,
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
non pensandoti, io ingrato.
nem is gondolva tereád.
Oh, vescovo di Sebaste, perdona la mia nefanda
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
negligenza, proteggimi anch’oggi. Aiutami!
segíts, Sebasta püspöke!
Vedi, così viviamo noi bambini sciocchi,
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
non guardiamo indietro, corriamo
hátra se nézünk, elfutunk
via sulla strada designata, mollando le vostre
a zajló úton, eleresztve kezetek,
mani, - spiriti elevati – ma voi
magasabb szellemek – de ti
sorridete soltanto, come fanno gli adulti saggi.
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
La nostra indifferenza non vi
Nem sért ha semmibe veszünk
ferisce, ma quando siam nei guai corriamo
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
di nuovo da voi, come io oggi da te
hozzátok, mint hozzád ma én
col cuore tremante...Deridimi pure, Biagio!
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
io, come un piagnucolante adolescente
ki mint a szepegő kamasz,
sto inginocchiato sulla pietra del tuo altare
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
disadorno - deridimi pure, ma aiutami!
mosolyogj rajtam, csak segíts!
Perché una malattia subdola mi sta uccidendo,
Mert orv betegség öldös íme engemet
mi sta strozzando la gola,
és fojtogatja torkomat,
mi stringe la laringe, l’aria è sempre meno,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
mi rantolano i polmoni, come
zihál, s mint aki hegyre hág,
chi scala la montagna o trafelato trascina
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
un peso, così vivo io in un
kifulva, akként élek én
ansimare eterno. Ormai i bisturi dei medici
örökös lihegésben. S már az orvosok
mi stanno minacciando, per
kése fenyeget, rossz nyakam
aprire la mia miserabile gola, che un tempo
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
così acquiescente piegavo tra le tue
hajtottam gyertyáid közé,
candele, forse già prevedendo… Aiutami, Biagio!
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
Anche la tua gola santa tagliavano
Hisz a te szent gégédet is
i coltelli, quando il pagano t’aveva giustiziato:
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
lo sai bene cosa vuol dire!
kivégzett: tudhatod, mi az!
Tu conosci la lama del coltello, il sapore
Te ismered a penge élét, vér izét,
del sangue, i minuti tesi,
a megfeszített perceket,
le contrazioni della trachea strappata, la lotta
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
e il terrore del soffocamento.
csatáját és rémületét.
Aiutami! Tu sai già tutto, ci sei già passato,
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
sei un adulto saggio! Lo sai bene quanto
okos felnőtt! Te jól tudod,
tormento sopporta l’uomo, quanto neppure la
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
bontà di Dio ritiene eccessivo,
még az Isten jósága sem,
e cosa vale la vita…forse anche il fatto, che
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
la morte non è poi una gran cosa.
olyan nagy dolog a halál.