Il faut laisser maison, et vergers et jardins,-

Il faut laisser maison, et vergers et jardins,-

egyik utolsó versét e sorral kezdte Ronsard,

cominciò cosi, Ronsard, con questa riga, una delle

morgom magamban és fülel a barna ösvény

sue ultime poesie, pispiglio tra me e me, origlia il

s a kerti rózsafákról egy-egy holt szirom száll;

sentiero bruno, dal rosaio vola qualche petalo morto;

két meztelen bokor mélán utánam bámul,

due cespugli spogli mi contemplano mestamente,

úgy látszik ért a táj egy kissé franciául;

sembra che anche il paesaggio capisca il francese;

il faut laisser, – mereng a tölgyfa is szavalva

il faut laisser, - recita la quercia trasognata

s egy fáradt makkot ejt a gőzölgő avarra.

facendo cadere una ghianda stanca sulla terra.

Tra le nuvole fa capolino il sole, un caprone legato

Felhők közt ül a nap, egy bak kötélre fűzve

alla corda, gira in cerchio come una barbuta,

elindul s mint fehér, szakállas mélabú jár

bianca melanconia, pestando nella pozzanghera,

köröskörül s a rét tócsáiban taposgat;

nel cielo, frotte di uccelli volano formando una V- u

az égi téreken madárhad vé-je úszkál

sparendo di volta in volta nel grigiore lento;

és néha eltünik a lassu szürkületben;

tra le fronde rare, un velo di pioggia fresca si solleva,

a ritkás lomb között hűs eső fátyla lebben,

il faut laisser, - sussurra, hanno interrato Rosard,

il faut laisser, – susog, Ronsard-t a földbe tették,

non temere, si geleranno anche su di te le perle del sudore.

s majd megfagy rajtad is, ne félj, a gyöngy verejték.