Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi ujságot

Come un insolito messaggero, che non sa niente di

mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este

nuovo perché d’estate stava seduto in cima al monte e

kigyultak a város lámpái alatta, nem látta őket

se di sera sotto di lui s’accendevano le luci della città, non

sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál

gli sembravano né più grandi, né più vicini delle stelle,

s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép?

sentendo un rombo, provò indovinare: macchina o aereo?

vagy motor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott

o motore sul Danubio levigato? se dalla valle arrivava

tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat

un fragore sordo, poteva pensare, laggiù i muratori stanno

vernek lenn kőmivesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl

costruendo una casa, o il vicino astioso sta provando

gépfegyvert próbál - oly mindegy volt neki! tudta,

la mitragliatrice oltre il fiume -  per lui era lo stesso!

balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is,

si sa, la razza umana è sciocca, è irrequieta, rovina anche

százakon át épít, s egy gyermeki civakodásért

il  buono, costruisce per secoli, e per una baruffa infantile

ujra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves

fa crollare tutto di nuovo;  per lui è più urgente l’amaro

jussa a bandáknak, mint hogy kiviruljon a föld és

bottino delle bande, che il rifiorir della terra, l’avvamparsi

a konok isteneket vakítva lobogjon az égig

dello spirito e dell’amore sino al cielo accecando gli Dei

szellem és szerelem - jól tudta ezt a hegyi hírnök

testardi – questo lo sapeva bene il messaggero della

s elbútt, messze a hírektől; de ha megjön a füttyös,

montagna e si nascose, lontano dalle notizie; ma quando

korbácsos korhely, a szél, s ha kegyetlen a távolodó nap

il vento arriva sibilando, se il sole è spietato mentre

kéjes mosollyal nézi, hogy sápadnak érte öngyilkos

s’allontana guarda con sorriso voluttuoso, come si

bánatban elhagyott szeretői, a lombok és ingnak,

spengono per lui nella tristezza le sue amanti, le fronde,

mint beteg táncoslány aki holtan hull ki a táncból:

pencolano come ballerina  malata, che muore nel mezzo

akkor a hírnök föláll, veszi botját, s megindul a népes

della danza:

völgyek felé mint akit nagy hír kerget le hegyéről

allora il messaggero s’alza, prende il bastone, s’avvia

és ha kérdik a hírt, nem bir mást mondani: ősz van!

verso i valli popolosi, come incalzato da una grande

nagy hírként kiáltja amit mindenki tud: ősz van!

notizia, se gli chiedono della notizia, grida: è autunno!

úgy vagyok én is, nagy hír tudója: s mint bércet annál több

annuncia come notizia grande, quel, che tutti sanno:

forrás feszíti, mennél több hó ül fején, öreg szívem

è autunno!

úgy feszűl a szavaktól; pedig mi hírt hozok én? mit

è così anche per me, conoscitore di grande novella: come

bánom a híreket én? forrong a világ, napok állnak

il picco, quanto più è la neve sulla sua testa, tanto più

versenyt az évekkel, évek a századokkal, az őrült

sorgenti premono, così trabocca dalle parole il mio vecchio

népek nyugtalanok: mit számít? én csak az őszre

cuore; eppur che notizia porto io? e che m’importa delle

nézek, az őszt érzem, mint bölcs növények és jámbor

notizie? il mondo è in ebollizione, i giorni son in

állatok, érzem, a föld hogy fordul az égnek aléltabb

competizione con gli anni, gli anni con i secoli, i popoli

tájaira, s lankad lélekzete, mint szeretőké -

folli son irrequieti: che importa? Io contemplo solo

óh szent Ritmus, örök szerelem nagy ritmusa, évek

l’autunno, sento solo l’autunno, come le piante sagge

ritmusa, Isten versének ritmusa - mily kicsi minden

e animali miti, sento, come la terra si volge verso le aree

emberi történés! a tél puha lépteit hallom,

languide del cielo, languisce il suo respiro, come quello

jő a fehér tigris, majd elnyujtózik a tájon,

degli amanti, oh, santo Ritmo, ritmo grande dell’eterno

csattogtatja fogát, harap, aztán fölszedi lomha

amore, ritmo degli anni, ritmo della poesia di Dio, com’è

tagjait s megy, hulló szőrétől foltos a rétség,

piccola ogni vicenda umana! sento i passi dell’inverno,

megy s eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében.

la tigre bianca s’avvicina, poi si distende sul paesaggio,

digrigna i denti, morde, poi solleva i suoi membri fiacchi

e s’avvia, il paesaggio è chiazzato dai suoi peli dispersi,

procede e sparisce nella giungla della primavera nuova.