Lelkem kiszikkadt mezején

Na sušnom polju mog duha

pár szál virágot keresek

za onu berem cvet po cvet

annak ki lelkem lelke és

koja je duša mog uma

minden virágnál kedvesebb,

i draža je no što je svet

kit boldog lennék boldogan

koju bi rado video

tudni, álomnál édesebb

radosnu u snovima,

életben, s mégis én teszem

a ipak sam ja kriv što je

hogy az élete csupa seb.

ranjena među živima.

Fojtó szélverte zord mezőn

Na hladnom, surovom polju

böngészve, sírva keresek...

prebiram, plačući tražim…

Szegény, szegény virágaim,

Jadne li puste ledine,

be fonnyadók, be kevesek,

cveće tu jedva nalazim,

bús menekültek, mint magam,

ubogo, svelo, odbeglo

s halálra szántak, s kékesek,

baš kao i ja što umirem.

s utolsó pár szál ez talán

Evo i zadnjih strukova

amit most lábadhoz teszek.

koje za tebe ubirem.

Tünődöm olykor, édesem,

Razmišljam katkad, bez mene

jobb lesz-e ha már nem leszek?

da li ćeš bolje živeti?

Lesz-e nyaradnak ősze még

Da l’ će jesen tvoga leta

vidámabb, és virága szebb?

vedriji cvet ti doneti?

1938. márc.