Wie zwei helle Feuersonnen,

Két szeme, szép arczúlatján,

So Ihr Augenpaar erglüht,

  Két ragyogó tüzes nap,

Gleich der oben, blauumsponnen,

Mint az az ég boltozatján,

Die den Wesen Leben sprüht.

  Kitől minden éltet kap.

Staunenswerth ist im Vollbringen,

Bámúlandó nagy művében

Die, wie jene und die Gluth,

  Mind az mind ez; és a tűz,

Die in beiden Zauberringen

Mely mindenik kerekében

Glänzet, strahlet, Wunder thut.

  Fénylik, ragyog, csudát űz.

A mit minden kikeletkor

Was im Lenz', kehrt er zurücke,

  A földdel a nap mivel,

Mit der Erd' die Sonne schafft,

Szeme minden tekintetkor

Übt im Herz, bei jedem Blicke,

  Azt cselekszi a szívvel:

Ihres Auges Schöpferkraft:

Az felolvaszt havat, jeget

Jene schmelzt des Eises Bande,

  S béhat a föld keblébe;

Dringet in er Erde Schoss,

Ez meggyújtván a szíveket,

Dies entflammt das Herz zum Brande,

  Bélő azok mélyébe.

Schnellt darein sein tief Geschoss.

Ama, széles e világot,

  Midőn kél, felébreszti;

Wenn sich jene stolz erhebet,

Ez, az egész társaságot

Weckt sie auf die weite Welt;

  Felderíti s éleszti;

Dies erleuchtet und belebet

Az, az égnek szép kékjéből

Jeden Kreis, auf den es fällt;

  Terjeszti súgárait;

Aus dem Blau des Himmels spendet

Ez, szebb fejér- s feketéből

Jene Strahlen glühend heiss;

  Lövelli ki nyílait.

Sichre Pfeile dieses sendet

Midőn a nap közeledik,

Aus dem schön'ren Schwarz und Weiss.

  A zordon tél enyészik,

Minden újra nevelkedik,

Spurlos ist die Kält' verloren,

  Új fű s virág tenyészik;

Wenn die Sonne näher glüht,

Szeme, midőn szép képében

Alles ist dann neu geboren,

  Közelebbről szikrázik,

Gras und Blume neu erblüht;

A nézőknek kebelében

So ihr Auge, wenn es näher

  Új érzemény csirázik.

Schöpferische Funken stäubt,

A nap heve a vizeket

In der Brust entzückter Seher

  Néha nyárban apasztja,

Neue Lust ins Leben treibt.

S kiszárítván a nedveket,

  A fát, füvet lankasztja:

Vor der Sonne Feuerkräften

E két szem is a lelkeket

Schmilzet ein der Bäche Nass,

  Megragadja bájával,

Dürstend nach versiegten Säften,

És meggyújtván a szíveket,

Dorrt der Baum, verwelkt das Gras:

  Megemészti lángjával.

Auch die Flamme dieser beiden

A miólta kivált az ég

Augen zehrt der Seele Lust,

  Az örök éj méhéből,

Trocknet aus den Quell der Freuden,

Ily egy pár szem nem jöve még

Und zerspaltet jede Brust.

  A teremtő kezéből.

E két szemnek forgásától

Seit der Himmel den Gefilden

  Függ a sorsa éltemnek,

Ew'ger Nacht entschwunden war,

Mint a napnak járásától

Kam aus Gottes Hand, der milden,

  Léte fogyta mindennek.

Noch kein ähnlich Augenpaar.

Meines Lebens Weh und Wonne

Hängt von diesen Augen ab,

So wie von dem Lauf der Sonne

Aller Wesen Seyn und Grab.