Két szeme, szép arczúlatján,

Wie zwei helle Feuersonnen,

  Két ragyogó tüzes nap,

So Ihr Augenpaar erglüht,

Mint az az ég boltozatján,

Gleich der oben, blauumsponnen,

  Kitől minden éltet kap.

Die den Wesen Leben sprüht.

Bámúlandó nagy művében

Staunenswerth ist im Vollbringen,

  Mind az mind ez; és a tűz,

Die, wie jene und die Gluth,

Mely mindenik kerekében

Die in beiden Zauberringen

  Fénylik, ragyog, csudát űz.

Glänzet, strahlet, Wunder thut.

A mit minden kikeletkor

  A földdel a nap mivel,

Was im Lenz', kehrt er zurücke,

Szeme minden tekintetkor

Mit der Erd' die Sonne schafft,

  Azt cselekszi a szívvel:

Übt im Herz, bei jedem Blicke,

Az felolvaszt havat, jeget

Ihres Auges Schöpferkraft:

  S béhat a föld keblébe;

Jene schmelzt des Eises Bande,

Ez meggyújtván a szíveket,

Dringet in er Erde Schoss,

  Bélő azok mélyébe.

Dies entflammt das Herz zum Brande,

Ama, széles e világot,

Schnellt darein sein tief Geschoss.

  Midőn kél, felébreszti;

Ez, az egész társaságot

Wenn sich jene stolz erhebet,

  Felderíti s éleszti;

Weckt sie auf die weite Welt;

Az, az égnek szép kékjéből

Dies erleuchtet und belebet

  Terjeszti súgárait;

Jeden Kreis, auf den es fällt;

Ez, szebb fejér- s feketéből

Aus dem Blau des Himmels spendet

  Lövelli ki nyílait.

Jene Strahlen glühend heiss;

Midőn a nap közeledik,

Sichre Pfeile dieses sendet

  A zordon tél enyészik,

Aus dem schön'ren Schwarz und Weiss.

Minden újra nevelkedik,

  Új fű s virág tenyészik;

Spurlos ist die Kält' verloren,

Szeme, midőn szép képében

Wenn die Sonne näher glüht,

  Közelebbről szikrázik,

Alles ist dann neu geboren,

A nézőknek kebelében

Gras und Blume neu erblüht;

  Új érzemény csirázik.

So ihr Auge, wenn es näher

A nap heve a vizeket

Schöpferische Funken stäubt,

  Néha nyárban apasztja,

In der Brust entzückter Seher

S kiszárítván a nedveket,

Neue Lust ins Leben treibt.

  A fát, füvet lankasztja:

E két szem is a lelkeket

Vor der Sonne Feuerkräften

  Megragadja bájával,

Schmilzet ein der Bäche Nass,

És meggyújtván a szíveket,

Dürstend nach versiegten Säften,

  Megemészti lángjával.

Dorrt der Baum, verwelkt das Gras:

A miólta kivált az ég

Auch die Flamme dieser beiden

  Az örök éj méhéből,

Augen zehrt der Seele Lust,

Ily egy pár szem nem jöve még

Trocknet aus den Quell der Freuden,

  A teremtő kezéből.

Und zerspaltet jede Brust.

E két szemnek forgásától

  Függ a sorsa éltemnek,

Seit der Himmel den Gefilden

Mint a napnak járásától

Ew'ger Nacht entschwunden war,

  Léte fogyta mindennek.

Kam aus Gottes Hand, der milden,

Noch kein ähnlich Augenpaar.

Meines Lebens Weh und Wonne

Hängt von diesen Augen ab,

So wie von dem Lauf der Sonne

Aller Wesen Seyn und Grab.