Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
San Biagio, ti supplico, aiutami!
Gyermekkoromban két fehér
Durante la mia infanzia posavano due
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
candele bianche incrociate sul mio fragile collo,
s úgy néztem a gyertyák közül,
ed io guardavo tra le candele, come
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
un capriolo che guarda tra due rami spaventato.
Tél közepén, Balázs-napon
Nel cuore dell’inverno,
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
il giorno di San Biagio i miei occhi erano rivolti
aki hozzád imádkozott
al vecchio prelato, che chino su di me
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
t’invocava, ed io in ginocchio, secondo una pia
oltár előtt, kegyes szokás
consuetudine biascicavo come
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
fanno gli alunni, ma che ne io ne lui avevamo
s ő se jól értett. De azért
capito bene. Ma nonostante
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
ciò tu m’avevi ascoltato e protetto la mia
életem a fojtogató
vita da bambino dalla difterite,
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
dall’infiammazione delle tonsille, hai fatto
lobjaitól, hogy fölnövén
in modo, che possa crescere, diventar
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
adulto e viver ancora mezzo secolo,
nem is gondolva tereád.
non pensandoti, io ingrato.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
Oh, vescovo di Sebaste, perdona la mia nefanda
segíts, Sebasta püspöke!
negligenza, proteggimi anch’oggi. Aiutami!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
Vedi, così viviamo noi bambini sciocchi,
hátra se nézünk, elfutunk
non guardiamo indietro, corriamo
a zajló úton, eleresztve kezetek,
via sulla strada designata, mollando le vostre
magasabb szellemek – de ti
mani, - spiriti elevati – ma voi
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
sorridete soltanto, come fanno gli adulti saggi.
Nem sért ha semmibe veszünk
La nostra indifferenza non vi
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
ferisce, ma quando siam nei guai corriamo
hozzátok, mint hozzád ma én
di nuovo da voi, come io oggi da te
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
col cuore tremante...Deridimi pure, Biagio!
ki mint a szepegő kamasz,
io, come un piagnucolante adolescente
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
sto inginocchiato sulla pietra del tuo altare
mosolyogj rajtam, csak segíts!
disadorno - deridimi pure, ma aiutami!
Mert orv betegség öldös íme engemet
Perché una malattia subdola mi sta uccidendo,
és fojtogatja torkomat,
mi sta strozzando la gola,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
mi stringe la laringe, l’aria è sempre meno,
zihál, s mint aki hegyre hág,
mi rantolano i polmoni, come
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
chi scala la montagna o trafelato trascina
kifulva, akként élek én
un peso, così vivo io in un
örökös lihegésben. S már az orvosok
ansimare eterno. Ormai i bisturi dei medici
kése fenyeget, rossz nyakam
mi stanno minacciando, per
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
aprire la mia miserabile gola, che un tempo
hajtottam gyertyáid közé,
così acquiescente piegavo tra le tue
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
candele, forse già prevedendo… Aiutami, Biagio!
Hisz a te szent gégédet is
Anche la tua gola santa tagliavano
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
i coltelli, quando il pagano t’aveva giustiziato:
kivégzett: tudhatod, mi az!
lo sai bene cosa vuol dire!
Te ismered a penge élét, vér izét,
Tu conosci la lama del coltello, il sapore
a megfeszített perceket,
del sangue, i minuti tesi,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
le contrazioni della trachea strappata, la lotta
csatáját és rémületét.
e il terrore del soffocamento.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
Aiutami! Tu sai già tutto, ci sei già passato,
okos felnőtt! Te jól tudod,
sei un adulto saggio! Lo sai bene quanto
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
tormento sopporta l’uomo, quanto neppure la
még az Isten jósága sem,
bontà di Dio ritiene eccessivo,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
e cosa vale la vita…forse anche il fatto, che
olyan nagy dolog a halál.
la morte non è poi una gran cosa.