Kottpime, must on öö,

Sűrű setét az éj,

lõunatuul tantsu lööb,

Dühöng a déli szél,

hää Buda lossi pääl

Jó Budavár magas

pronkskikas kriuksuhäält

Tornyán az érckakas

teeb tornis teravalt.

Csikorog élesen.

„Kes on see? Mis ta teeb? —”

„Ki az? mi az? vagy úgy -”

„Selg keera, maga veel,

„Fordulj be és alugy

mu László, kuningas:

Uram László király:

hoovihm on vaibumas,

A zápor majd eláll,

see taobki akent sul.”

Az veri ablakod.”

Pilv katkeb kärinal,

A felhő megszakad,

lööb tuld ja vetevall

Nyilása tűz, patak;

ta põuest alla vaob,

Zúgó sebes özönt

vaskrenne pidi kaob

A rézcsatorna önt

see Buda tornidest.

Budának tornyiról.

„Miks kihab rahvahulk?

„Miért zúg a tömeg?

Kas nõuab vannet mult?”

Kivánja eskümet?”

„Kõik rahvas, kuningas,

„A nép, uram király,

on vait kui surimask,

Csendes, mint a halál,

vaid taevas müristab.”

Csupán a menny dörög.”

Raudahel kõlksub veel,

Megcsörren a bilincs,

tal puudub peremees:

Lehull, gazdája nincs:

vang müüri mööda taas

Buda falán a rab

— üks väike pilveraas —

- Egy-egy felhődarab -

on alla roninud.

Ereszkedik alá.

„Hah! Kette rebivad

„Hah! láncát tépi a

Hunyadi jõmpsikad —”

Hunyadi két fia -”

„Miks kardad, käskija?

„Uram, uram, ne félj!

László ei ela ja

László, tudod, nem él

laps, tead, on vangis veel.”

S a gyermek, az fogoly.”

Sügavalt mäe alt

Mélyen a vár alatt

võib tulla väesalk;

Vonúl egy kis csapat;

nii vargsi tõttavad,

Olyan rettegve lép,

talt elu võtavad…

Most lopja életét...

Kanizsa, Rozgonyi.

Kanizsa, Rozgonyi.

„Veel lisa vahtisid,

„Kettőzni kell az őrt,

Mátyásil eriti!”

Kivált Mátyás előtt!”

„Vaid Mátyás ongi jäänd,

„Mátyás, az itt maradt,

kuid teisi vange sääl

Hanem a többi rab –

ei ole kusagil.”

Nincsen, uram, sehol.”

On pilved taandunud

A felhő kimerült,

ja vihur taltunud,

A szélvihar elült,

veepinnal väreleb

Lágyan zsongó habok

musttuhat tähekest,

Ezer kis csillagot

siidpehmel Doonau jõel.

Rengetnek a Dunán.

„Eest ära! Kuni saab!

„El! míg lehet s szabad!

On kindlam Tšehhimaal.”

Cseh-földön biztosabb.”

„Miks hirm on sinu sees?

„Miért e félelem?

Vait seisab iga mees

Hallgat minden elem

maa peal ja taeva all.”

Ég s föld határa közt.”

Tukkujad tukuvad,

Az alvó aluszik,

hulkurid hulguvad;

A bujdosó buvik;

ka lehe krõbinat

Ha zörren egy levél,

käskjalaks tõlgivad

Poroszlót jőni vél

Kanizsa, Rozgonyi.

Kanizsa, Rozgonyi.

„Kas kaugel on veel piir?

„Messze még a határ?

Mul iga hetk on piin!”

Minden perc egy halál!”

„Siit, isand, üle saab,

„Legitten átkelünk,

miks karta: meiega

Ne félj uram: velünk

on kaasas laps, see vang.”

A gyermek, a fogoly.”

Tukkujad ärkavad

Az alvó felvirad,

ja hulkur võpatab;

A bujdosó riad;

mets mühab tuuleta,

Szellő sincsen, de zúg,

kõu kõmab pilveta

Felhő sincsen, de búg

ja kaugel välku lööb.

S villámlik messziről.

„Oh anna, anna vett

„Oh adj, oh adj nekem

üks tilk, mu ustav tšehh!”

Hűs cseppet, hű csehem!”

„Siin on külm karikas,

„Itt a kehely, igyál,

joo, László, kuningas,

Uram, László király,

see kosutab… kui haud!”

Enyhít... mikép a sír!”

Löö, neima rusikas:

Állj meg, boszú, megállj:

on Tšehhi maa peal vang

Cseh földön űl a rab;

ja sees on kuningas,

Cseh földben a király,

tal sinna jääbki sark,

Mindég is ott marad,

kuid koju tuleb vang…!

De visszajő a rab...!