A már meg nem szólítható világban

In de wereld die men niet meer aan kan spreken,

bábszövedékben hallgatnak a tárgyak.

zwijgen de dingen in spinsel geweven.

Udvar nélkül, súlytalan, tömören

Zonder halo en zonder gewicht, dicht staan ze,

mély ködben állnak.

diep in de mist gedreven.

Fodrozó hullám bennük nem iramlik,

Er rollen in hen geen rimpelende golven

az anyagnak nem duplázza szegélyét.

om de grens van hun materie uit te dijen.

Szem nem látja a tó és a sötétség

Geen oog kan zien dat meer en donker

egymásbamerülését.

in elkaar verdwijnen.

Vízüveg-fagy tölt minden hasadékot.

Waterglas-ijs vult elke kloof rondom.

A táj szélén nem lendül a szél –

Langs de rand van het landschap vlaagt geen wind.

nincs közel és távol. A tiszta térben

Er is geen dichtbij, geen ver weg. In de zuivere ruimte,

ül kijelölt helyén

op haar aangewezen plaats, blind

mint didergő madár, vakon a lélek.

zit de ziel, zwijgend, als een huiverende vogel.

Nesztelen – a csönd jég-tükre beállt.

De ijsspiegel-stilte treedt in. In het verschiet

Nem töri át vadlúd-hang jajgatása.

geen kreet van wilde eenden die haar kan doorbreken.

Ki felkiált, nem hallja hogy kiált.

Wie roept, hoort zijn eigen roepen niet.