Do Paříže včera Podzim vbĕh,

Párisba tegnap beszökött az Ősz.

nehlučnĕ se mihl po Saint-Michel,

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

v dusném parnu pod tichými stromy

Kánikulában, halk lombok alatt

do aleje za mnou přišel.

S találkozott velem.

Toulal jsem se právĕ kolem Seiny,

Ballagtam éppen a Szajna felé

písnĕ v nachu hořely mi v duši,

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

chraptivé, ach smutné, začazené,

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

o tom, že smrt tĕlo tuší.

Arról, hogy meghalok.

Dohonil mne a nĕco mi šeptal,

Elért az Ősz és súgott valamit,

po Saint-Michel nĕco přešlo s chvĕním,

Szent Mihály útja beleremegett,

bzum bzum bzum a žertovný list stromu

Züm, züm: röpködtek végig az uton

přeletĕl tam se šustĕním.

Tréfás falevelek.

Chvilka: Léto neuteklo ještĕ,

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

z Paříže už bĕží Podzim v smíchu.

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

A že byl tu, teprv jsem já zvĕdĕl

Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán

pod plačícím křovím v tichu.

Nyögő lombok alatt.