Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Do Paříže včera Podzim vbĕh,

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

nehlučnĕ se mihl po Saint-Michel,

Kánikulában, halk lombok alatt

v dusném parnu pod tichými stromy

S találkozott velem.

do aleje za mnou přišel.

Ballagtam éppen a Szajna felé

Toulal jsem se právĕ kolem Seiny,

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

písnĕ v nachu hořely mi v duši,

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

chraptivé, ach smutné, začazené,

Arról, hogy meghalok.

o tom, že smrt tĕlo tuší.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Dohonil mne a nĕco mi šeptal,

Szent Mihály útja beleremegett,

po Saint-Michel nĕco přešlo s chvĕním,

Züm, züm: röpködtek végig az uton

bzum bzum bzum a žertovný list stromu

Tréfás falevelek.

přeletĕl tam se šustĕním.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

Chvilka: Léto neuteklo ještĕ,

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

z Paříže už bĕží Podzim v smíchu.

Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán

A že byl tu, teprv jsem já zvĕdĕl

Nyögő lombok alatt.

pod plačícím křovím v tichu.