Nem szégyellem, nem is bánom,

Nelituji, nestydím se,

Hogy, ha írnom kelle már,

Je-li psát mým osudem,

Magyaros lett írományom

že jsem Maďar ve svých spisech,

S hazám földén túl se jár;

jimž je půdou rodná zem:

Hogy nem „két világ” csodája –

že „dvou světů” zázrak nejsem,

Lettem csak népemböl egy:

a jsem jedním z lidu jen:

Övé (ha van) lantom bája,

k lidu se má píseň nese,

Övé rajtam minden jegy.

jemu vším jsem poplaten!

Ám terjessze a hatalmos

Nechť si mocný národ šíří

Nyelvét, honját, istenit!

řeč i vlast a boha s ní

Zúgó ár az, mindent elmos,

jako příval, jenž vše zvíří,

Rombol és termékenyit:

rozdrtí i zúrodní!

De kis fajban, amely ép e

V malém národě, jenž čelí

Rombolásnak útban áll:

této zkáze, chtěje žít,

Költő az legyen, mi népe, –

nechť se básník s lidem stmelí!

Mert kivágyni: kész halál.

Smrtí je – stát mimo lid!

Vagy kevés itt a dicsőség,

Je zde málo slávy skvělé,

S a nemzettel sírba lejt?

s národem jde hrobu vstříc?

Kis-szerű az oly elsőség,

Ničím je stát doma v čele,

Amit a szomszéd se sejt?

Netuší-li soused nic?

Nincs erőnkhöz méltó verseny?

Soutěž důstojna nás není,

Dalra itthon tárgy elég?

není o čem zazpívat?

Nem férünk a kontinensen

V Evropě jsme natlačeni,

Albion is kéne még?…

Albion chcem zabírat?

Légy, ha birsz, te „világ-költő!”

Svedeš-li to, buď „bard světa!”

Rázd fel a rest nyugatot:

Hřmi, by líný Západ vstal!

Nekem áldott az a bölcső,

Svatou kolébka je mně ta,

Mely magyarrá ringatott;

v níž jsem Maďarem se stal!

Onnan kezdve, ezer szállal

Sterých nitek svazek skrytý

Köt hazámhoz tartalék:

odtud k vlasti víže mne,

Puszta elvont ideállal

ideál jen odtažitjý –

Inkább nem is dallanék.

ke zpěvu mne nepohne.

S hol vevéd gyász tévedésed.

Kde sis bědný omyl přečet,

Hogy faját s a nemzeti

že svou rasou, jež mu dá

Bélyeget, mit az rávésett,

svéráz národní, svou pečeť,

A nagy költő megveti?

velký básník pohrdá?

Hisz forgattam, a javából,

Mnohých pěvců píseň sládla,

Én is egypárt valaha;

nejlepší z nich kdys jsem znal:

Mind tükör volt: egymagából

u všech jako ze zrcadla

Tűnt nekem föl nép, s haza.

s vlastí – lid mi vyvstával.

És ne gondold, hogy kihalnak

Z čista jasna neumírá

Sujtott népek hirtelen,

národ utiskovaný,

Amig össze-zeng a dalnok

dokud básníkova lyra

S a nemzeti érzelem.

zvučí citem otčiny.

Tán veszélyt, vagy annak látszót,

A když vlast přec v nebezpečí

Vélsz a honra tűnni fel:

tak či onak uvidíš –

Hát van lelked, a szent zászlót

vezmeš babsky do zaječích,

Épen akkor hagyni el!?

svatý prapor opustíš?

Oh, ha méltóbb s új kobozzal

Ó, kéž novou, úctyhodnou

A megifjodott hazát

píseň smím jak Homér pět

Zönghetném még Homérosszal;

na omládlou vlast svou rodnou,

Ne csak mindig panaszát!

neznaje již jejích běd!

De legyek, ha veszni sorsa,

Kdyby vlast však zhynout měla,

Húnyó nép közt Osszián,

kéž jí Ossianem jsem,

Inkább, hogysem

než aby má zlhostejnělá

dalok korcsa

píseň byla bastardem!

Közönyös harmóniám!