Blažena samoćo, dođi, zanesi

Áldott Magánosság, jövel! ragadj el

     U svoj san mene ti i sad;

 Álmodba most is engemet;

     Napuste li me drugi, ti ponesi

 Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,

     Dušu, nek ziblje tvoj nju sklad!

 Ringasd öledbe lelkemet!

     Radost je za me što u stan tvoj zađoh,

 Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam;

     Ovdje u Kisaszódu te pronađoh,

 Hogy itt Kisasszondon reád találtam.

     Tu lutam rad uz uzdisaj,

 E helybe andalogni jó,

     za pjesnike je ovaj kraj.

 E hely poétának való.

Tu osamljena dolina iz sanja

     U svježoj sjenci mrmori,

Itt a magános vőlgybe és cserében

     Iz mahovinasta grabovoga panja

 Megfrisselő árnyék fedez,

     Čist izvor šumno žubori.

 A csonka gyertyányok mohos tövében

     Međ dva brda potočne i jezerske

 A tiszta forrás csergedez.

     Nimfe tu žive u domu od trske;

 Két hegy között a tónak és pataknak

     Al plivajući tek tad prođu

 Nimfái kákasátorokba laknak;

     Kad mudrac ili pjesnik dođu.

 S csak akkor úsznak ők elő,

Gipki mjesec tišinom osvjetljava

 Ha erre bőlcs s poéta jő.

     Svijetlokose bukve vesele,

     U blag večernji san on utišava

A lenge hold halkal világosítja

     Smirene noćne anđele.

 A szőke bikkfák oldalát,

     Nježna Samoćo, na takvim mjestima

 Estvéli hűs álommal elborítja

     Diviš se i zabavljaš. Ti u njima

 A csendes éjnek angyalát.

     Primi me, tu da se širim,

 Szelíd Magánosság! az íly helyekbe

     Umornu dušu da smirim.

 Gyönyörködöl s múlatsz te; ah, ezekbe

Ti kraljevske dvorove izbjegavaš,

 Gyakran vezess be engemet,

     Zamke, u dvorcima knjige,

 Nyugtatni lankadt lelkemet.

     Uđeš li u njih, kočiš, otežavaš

     U njima izrasle brige.

Te a királyok udvarát kerűlöd,

     Tuga i strah sa divljom dosadom

 Kerűlöd a kastélyokat;

     Bore se tamo s mirnom nasladom,

 S ha bévétődsz is, zsibbadozva szűlöd

     Blaženstvo ti ne nazire

 Ott a fogyasztó gondokat.

     velik svijet, stog te prezire.

 A félelem s bú a vad únalommal -

Tebe škrtac traži, ali mukama

 Csatáznak ott a tiszta nyúgalommal.

     Grubu mu dušu kažnjavaš,

 A nagy világ jótétedet

     Slavoljubivog s molbenim rukama

 Nem tudja s útál tégedet.

     U buku šalješ, ranjavaš.

     Bježiš od zova trubalja borbenih,

Ohajtoz a fösvény, de gyötrelemmel

     Bježiš od bućnih gradova himbenih,

 Goromba lelkét bünteted;

     Dom ti je samo osjećajno

 A nagyravágyót kérkedő hiszemmel

     Srce i polja, selo bajno.

 A lárma közzé kergeted.

Osamljenika tužnog kula spasa

 Futsz a csatázó trombiták szavától,

     Samo u svetoj snazi ti jest,

 Futsz a zsibongó városok falától:

     U tebi tajnog nebeskoga glasa

 Honnyod csupán az érező

     Nesretnik čuje bodrenja vijest.

 Szív és szelíd falu s mező.

     Ti onog koji svijet je prezreo,

     Il ong kom na vrat već je sjeo

Mentsvára a magán szomorkodónak

     Njeguješ, pratiš, nasmiješiš,

 Csak a te szent erődbe van,

     Samim ga sobom utješiš.

 Hol bíztatásit titkos égi szónak

Vrlinu rađaš, samo ti učini

 Hallhatja a boldogtalan.

     Velikim mudrace skromne

 Te azt, ki megvetette a világot,

     Kojim bezgranične po veličini

 Vagy akinek már ez nyakára hágott,

    Djetinjaste duše su lomne.

 Kiséred és apolgatod;

     U tebi pjesnik tako bučno prasne

 Magát magával bíztatod.

     Ko hitra munja mračne noći kasne

     i već stvara pjesme nove,

Te szűlöd a virtust, csupán te tetted

     Iz ničeg stvara svjetove.

 Naggyá az olyan bőlcseket,

Oh, draga božice, za tobom i ja

 Kiknek határtalanra terjegetted

     Često uzdišem žudeći,

 Testekbe kisded lelkeket.

     Srce mi shvaćaš, a mom srcu prija

 Tebenned úgy csap a poéta széjjel,

     Kad na te mislim bludeći.

 Mint a sebes villám setétes éjjel;

     Nevino si me u sebe uplela,

 Midőn teremt új dolgokat

     Bez lažnih riječi mene si zavela,

 S a semmiből világokat.

     Vjerna si, al ne ko ovi

     Današnjeg svijeta drugovi.

Óh, kedves istenasszony! én is érted

Gle, što se vrte od smušene buke

 Gyakorta mint sohajtozom,

     Svi dani duša oholih,

 Mert szívemet baráti módra érted,

     S kamena na kam ruše se sred huke

 Midőn veled gondolkozom.

     Poput slapova Rajninih.

 Ártatlanúl kecsegtetel magadba,

     Kad spustiš veo sveti, naborani,

 Hív vagy, nem úgy, mint a mai

     Ko noćna rosa kapaju nam dani

 Színes világ barátai.

     Osamljenički baš glatko,

     Živimo i mremo slatko.

Lám, mely zavart lármák között forognak

Čak i onda kad mi na oko sveta

 A büszke lelkek napjai,

     Slijepi mrenu slatka smrt,

 Kőről kövekre görgenek, zajognak,

     Tamo, u samoći tamnoga svijeta

 Mint Rajna bukkanásai. -

     S mene ćeš strah, Samoću, strt.

 De ránk mikor szent fátyolid vonúlnak,

     U grob ćeš mene samo ti pratiti,

 Mint éji harmat, napjaink lehúllnak,

     U pustoš neznanja ćeš me sjatiti,

 Tisztán, magába, csendesen:

     Nad grobom, kad već budem stvar,

 Élünk, kimúlunk édesen.

     Bit ćeš moj anđeo čuvar.

Blažena Samoćo, u krilo tvoje

Sőt akkor is, mikor szemem világán

     Tako ću zadnje suze liti,

 Vak kárpitot sző a halál:

     U beskrajnom ću snu sve patnje svoje

 Ott a magánosság setét világán

     Ovosvjetske zaboraviti.

 Béhúllt szemem reád talál.

     Blažena Samoćo, ti prijatelj sad moj

 Síromba csak te fogsz alá követni,

     Budi kad ću grob već posjedovat svoj,

 A nemtudás kietlenén vezetni:

     Al taj dan kad će meni doć?

 Te lészel, ah! a sírhalom

     Samoćo, dođi u pomoć!

 Vőlgyén is őrzőangyalom.

Áldott Magánosság! öledbe ejtem

 Ottan utólsó könnyemet,

 Végetlen álmaidba elfelejtem

 Világi szenvedésemet.

 Áldott Magánosság! te légy barátom,

 Mikor csak a sír lesz örök sajátom.

 De ez napom mikor jön el?

 Áldott Magánosság, jövel!

1798