Áldott Magánosság, jövel! ragadj el

Blažena samoćo, dođi, zanesi

 Álmodba most is engemet;

     U svoj san mene ti i sad;

 Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,

     Napuste li me drugi, ti ponesi

 Ringasd öledbe lelkemet!

     Dušu, nek ziblje tvoj nju sklad!

 Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam;

     Radost je za me što u stan tvoj zađoh,

 Hogy itt Kisasszondon reád találtam.

     Ovdje u Kisaszódu te pronađoh,

 E helybe andalogni jó,

     Tu lutam rad uz uzdisaj,

 E hely poétának való.

     za pjesnike je ovaj kraj.

Tu osamljena dolina iz sanja

Itt a magános vőlgybe és cserében

     U svježoj sjenci mrmori,

 Megfrisselő árnyék fedez,

     Iz mahovinasta grabovoga panja

 A csonka gyertyányok mohos tövében

     Čist izvor šumno žubori.

 A tiszta forrás csergedez.

     Međ dva brda potočne i jezerske

 Két hegy között a tónak és pataknak

     Nimfe tu žive u domu od trske;

 Nimfái kákasátorokba laknak;

     Al plivajući tek tad prođu

 S csak akkor úsznak ők elő,

     Kad mudrac ili pjesnik dođu.

 Ha erre bőlcs s poéta jő.

Gipki mjesec tišinom osvjetljava

     Svijetlokose bukve vesele,

A lenge hold halkal világosítja

     U blag večernji san on utišava

 A szőke bikkfák oldalát,

     Smirene noćne anđele.

 Estvéli hűs álommal elborítja

     Nježna Samoćo, na takvim mjestima

 A csendes éjnek angyalát.

     Diviš se i zabavljaš. Ti u njima

 Szelíd Magánosság! az íly helyekbe

     Primi me, tu da se širim,

 Gyönyörködöl s múlatsz te; ah, ezekbe

     Umornu dušu da smirim.

 Gyakran vezess be engemet,

Ti kraljevske dvorove izbjegavaš,

 Nyugtatni lankadt lelkemet.

     Zamke, u dvorcima knjige,

     Uđeš li u njih, kočiš, otežavaš

Te a királyok udvarát kerűlöd,

     U njima izrasle brige.

 Kerűlöd a kastélyokat;

     Tuga i strah sa divljom dosadom

 S ha bévétődsz is, zsibbadozva szűlöd

     Bore se tamo s mirnom nasladom,

 Ott a fogyasztó gondokat.

     Blaženstvo ti ne nazire

 A félelem s bú a vad únalommal -

     velik svijet, stog te prezire.

 Csatáznak ott a tiszta nyúgalommal.

Tebe škrtac traži, ali mukama

 A nagy világ jótétedet

     Grubu mu dušu kažnjavaš,

 Nem tudja s útál tégedet.

     Slavoljubivog s molbenim rukama

     U buku šalješ, ranjavaš.

Ohajtoz a fösvény, de gyötrelemmel

     Bježiš od zova trubalja borbenih,

 Goromba lelkét bünteted;

     Bježiš od bućnih gradova himbenih,

 A nagyravágyót kérkedő hiszemmel

     Dom ti je samo osjećajno

 A lárma közzé kergeted.

     Srce i polja, selo bajno.

 Futsz a csatázó trombiták szavától,

Osamljenika tužnog kula spasa

 Futsz a zsibongó városok falától:

     Samo u svetoj snazi ti jest,

 Honnyod csupán az érező

     U tebi tajnog nebeskoga glasa

 Szív és szelíd falu s mező.

     Nesretnik čuje bodrenja vijest.

     Ti onog koji svijet je prezreo,

Mentsvára a magán szomorkodónak

     Il ong kom na vrat već je sjeo

 Csak a te szent erődbe van,

     Njeguješ, pratiš, nasmiješiš,

 Hol bíztatásit titkos égi szónak

     Samim ga sobom utješiš.

 Hallhatja a boldogtalan.

Vrlinu rađaš, samo ti učini

 Te azt, ki megvetette a világot,

     Velikim mudrace skromne

 Vagy akinek már ez nyakára hágott,

     Kojim bezgranične po veličini

 Kiséred és apolgatod;

    Djetinjaste duše su lomne.

 Magát magával bíztatod.

     U tebi pjesnik tako bučno prasne

     Ko hitra munja mračne noći kasne

Te szűlöd a virtust, csupán te tetted

     i već stvara pjesme nove,

 Naggyá az olyan bőlcseket,

     Iz ničeg stvara svjetove.

 Kiknek határtalanra terjegetted

Oh, draga božice, za tobom i ja

 Testekbe kisded lelkeket.

     Često uzdišem žudeći,

 Tebenned úgy csap a poéta széjjel,

     Srce mi shvaćaš, a mom srcu prija

 Mint a sebes villám setétes éjjel;

     Kad na te mislim bludeći.

 Midőn teremt új dolgokat

     Nevino si me u sebe uplela,

 S a semmiből világokat.

     Bez lažnih riječi mene si zavela,

     Vjerna si, al ne ko ovi

Óh, kedves istenasszony! én is érted

     Današnjeg svijeta drugovi.

 Gyakorta mint sohajtozom,

Gle, što se vrte od smušene buke

 Mert szívemet baráti módra érted,

     Svi dani duša oholih,

 Midőn veled gondolkozom.

     S kamena na kam ruše se sred huke

 Ártatlanúl kecsegtetel magadba,

     Poput slapova Rajninih.

 Hív vagy, nem úgy, mint a mai

     Kad spustiš veo sveti, naborani,

 Színes világ barátai.

     Ko noćna rosa kapaju nam dani

     Osamljenički baš glatko,

Lám, mely zavart lármák között forognak

     Živimo i mremo slatko.

 A büszke lelkek napjai,

Čak i onda kad mi na oko sveta

 Kőről kövekre görgenek, zajognak,

     Slijepi mrenu slatka smrt,

 Mint Rajna bukkanásai. -

     Tamo, u samoći tamnoga svijeta

 De ránk mikor szent fátyolid vonúlnak,

     S mene ćeš strah, Samoću, strt.

 Mint éji harmat, napjaink lehúllnak,

     U grob ćeš mene samo ti pratiti,

 Tisztán, magába, csendesen:

     U pustoš neznanja ćeš me sjatiti,

 Élünk, kimúlunk édesen.

     Nad grobom, kad već budem stvar,

     Bit ćeš moj anđeo čuvar.

Sőt akkor is, mikor szemem világán

Blažena Samoćo, u krilo tvoje

 Vak kárpitot sző a halál:

     Tako ću zadnje suze liti,

 Ott a magánosság setét világán

     U beskrajnom ću snu sve patnje svoje

 Béhúllt szemem reád talál.

     Ovosvjetske zaboraviti.

 Síromba csak te fogsz alá követni,

     Blažena Samoćo, ti prijatelj sad moj

 A nemtudás kietlenén vezetni:

     Budi kad ću grob već posjedovat svoj,

 Te lészel, ah! a sírhalom

     Al taj dan kad će meni doć?

 Vőlgyén is őrzőangyalom.

     Samoćo, dođi u pomoć!

Áldott Magánosság! öledbe ejtem

 Ottan utólsó könnyemet,

 Végetlen álmaidba elfelejtem

 Világi szenvedésemet.

 Áldott Magánosság! te légy barátom,

 Mikor csak a sír lesz örök sajátom.

 De ez napom mikor jön el?

 Áldott Magánosság, jövel!

1798