Duša mi nekad-nekad šapne:

Azt súgja néha-néha lelkem,

 Zaslužih bolje da mi kapne

 Hogy szebbet, jobbat érdemeltem,

 I ljepše ime da bi sjalo

 Nevem sugárzóbb fénye mellett

 I više ljubavi bar malo.

 Valamicskével több szerelmet.

 Sugárzóbb fényt és több szerelmet...

Ljubavi više, slave išta…

 Nem fáj, hogy ebből semmi sem lett

 Ne boli što ne osta ništa,

 Nem fáj, hogy a remények, álmok

 Ne boli šti svim snima svojim

 Romján ma egymagamban állok.

 Na razvalinama sam stojim.

 Nem fáj, hogy semmit el nem értem,

 Ejh, boldogulni nem nagy érdem.

Ne boli što ništa ne postigoh.

 A szenvedésben, pusztulásban,

 Što se do sreće ne podigoh.

 Bár szomorú - de szebb varázs van.

 Patnje i boli koje snaže

 Hogyha a szívem panaszának

 Tužne su, ali ljepše, draže.

 Csak egyszer is visszhangja támadt,

 Ha egy dalom könnyet fakasztott,

Ako je patnja srca moga

 Mit bánom én a sok kudarcot!

 Jeku našla tek u jednoga,

 És hogyha egyszer egy leány volt,

 Plaka li, hvala stiha snazi,

 Aki egy percig értem lángolt:

 Što mi tad mogu svi porazi!

 Ma fittyet hányok mindeneknek,

 Mit bánom én, ha nem szeretnek!

I ako jedna bješe žena

 Egy dal, amelyet emlegetnek,

 Ljubavlju na tren zanesena

 Egy csók, amelyet nem felednek:

 U mene, tad me sad ne bole

 Bármi rövid volt, bármi rég volt,

 Sve one koje me ne vole.

 De diadalnak épp elég volt.

Tek jednom pjesmom nek sam smlavljen

 Jedan cjelov nezaboravljen,

 Ma kako sitan trag im osta

 Za pobedu su uprav dosta.