Zavija mećava,

Süvölt a zivatar

Svod oblaci skriše;

A felhős ég alatt,

Pljušte naizmence

A tél iker fia,

Snegovi i kiše.

Eső és hó szakad.

Pusta je pustinja,

Naš dom u zabiti,

Kietlen pusztaság

Nigde čak ni žbuna

Ez, amelyben lakunk;

Gde se možeš skriti.

Nincs egy bokor se', hol

Spolja muči studen,

Meghúzhatnók magunk.

Nutrinu glad mori,

Svud nas prate ovi

Itt kívül a hideg,

Združeni zlotvori.

Az éhség ott belül,

A eno i trećeg:

E kettős üldözőnk

Nabijena puška,

Kinoz kegyetlenül;

Po belome snegu

Kaplje krv nam muška.

S amott a harmadik:

Premrzli smo, gladni,

A töltött fegyverek.

I ranjeni svi smo,

A fehér hóra le

Snašli nas svi jadi…

Piros vérünk csepeg.

Ali – slobodni smo!

Fázunk és éhezünk

S átlőve oldalunk,

Részünk minden nyomor...

De szabadok vagyunk!

1847