Hallgassatok, ne szóljon a dal,
Šutite, pjesma nek ne cvili,
Most a világ beszél,
Svijet govori sad,
S megfagynak forró szárnyaikkal
Smrzavaju se vrelokrili
A zápor és a szél,
Vjetar i dažd i grad.
Könyzápor, melyet bánat hajt,
Dažd suza što ga tuga lije,
Szél, melyet emberszív sohajt.
Vjetar kog uzdah srca vije,
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Utaman: grijeh, vrline mlade;
Nincsen remény!
Nema nade!
Čuli sta za priču: narodi
Hallátok a mesét: a népnek
Imali očeve.
Atyái voltanak,
Grijesi što ih predak porodi
S amint atyáik vétkezének,
pali na sinove.
Ők úgy hullottanak:
prorijeđen narod ustao:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Zakone! – I zakon ga klao.
Törvényt! s a törvény újra ölt.
I zlo zavlada, bodro pade.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nema nade!
Nincsen remény!
I došli slavni, čuo se plač.
Zakon je pogažen.
És jöttek a dicsők, hatalmas
I bilo rada: pustoši mač.
Lábok törvény felett.
Čovjek je poražen.
Volt munka: pusztított a vas!
A kad su silnici padali
S az ember kérkedett.
U tuzi međ sobom se klali.
S midőn dicsői vesztenek,
I glas? Jad na čelu parade.
Bújában egymást marta meg.
Nema nade!
S a hír? villám az inség éjjelén:
I dugo vlada mir i ljudi
Nincsen remény!
Strašno se namnožili.
I kikot pošasti već ludi
És hosszu béke van s az ember
Grobom prijeti gomili.
Rémítő szapora,
U nebo pogled ona vije,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Jer zemlja njena nikad nije,
Dicsőbb legyen tora:
Tek tvrdi grob joj dati znade,
Sovár szemmel néz ég felé,
Nema nade!
Mert hajh a föld! az nem övé,
Zemlja je bujna, ljudske ruke
Neki a föld még sírnak is kemény:
Čine je bujnijom,
Nincsen remény!
Pa ipak svud pustoše muke
I gnusno ropstvo njom.
Mi dús a föld, s emberkezek még
Mora li to biti? Ako ne,
Dúsabbá teszik azt,
Što su tako drevne patnje te?
És mégis szerte dúl az inség
Snage, vrline, zar ne grade?
S rút szolgaság nyomaszt.
Nema nade!
Így kell-e lenni? vagy ha nem,
Bezbožni savez osnovaste,
Mért oly idős e gyötrelem?
Umu i namjerno zla,
Mi a kevés? erő vagy az erény?
Pa glupost pustite da raste
Nincsen remény!
I bunu potpaliti zna.
Ma zvijer, đavo, um, jad grubi
Istentelen frígy van közötted,
Pobijedili – čovjek gubi,
Ész és rosz akarat!
To blato što Boga nam lik imade,
A butaság dühét növeszted,
Nema nade!
Hogy lázítson hadat.
Zemlju boli čovjek, iza svih
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Godina mira i rata.
Bármelyik győz, az ember vész:
On kletvi bratoubilačkih
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Na čelu nosi jata.
Nincsen remény!
Kad pomislimo: smiren je on,
Lukavo većem grijehu je sklon.
Az ember fáj a földnek; oly sok
Soj ljudski plod je vražje brade,
Harc - s békeév után
Nema nade, nema nade!
A testvérgyülölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!
1846. május előtt