ITT AZ UGORKASZEZON

Kedves Nikita mester,

Örülhet most kelmed,

Mert nem kell csinálni több

Világtörténelmet.

Végigsimít kend

Ölében a kecskén,

És pihennek babérjaikon

Szép kettecskén.

Szerbek s bolgárok

Még egy-kettőt lőnek,

De aztán nagy béke

Napjai jőnek.

Széttörik az öreg félholdat

A vén török kiflit,

S mindegyik harap

Belőle egy cipflit.

S mi is hódítottunk, ugye, kérem?

- Mindegy, hogy miképen:

Négy csendőrrel csupán,

Vagy hős attakkal-é?

Mindegy - miénk a szép

Ada-Kaléh.

A londoni reúnió is

Leveti a diplomata-rokkot,

Nem játszik a James-palotában

Drukkos tarokkot.

(Eleget játszottak a kövér ásszal,

A Nikitával,

De végül elütötték

Egy albáni királlyal.)

Debrecenben is

Kitört a béke,

A színházügynek egyelőre

Hálisten vége.

Zilahy elment,

S Beöthy még nincsen itt,

Élvezzük az interregnum

Nyugalmas kincseit.

Örüljünk, hogy épen maradtunk,

Bár sok szépet nyeltünk,

Az Aranyeső már nem esik,

S a Hacacáré is eltűnt.

Sőt épebben maradtunk,

Semmint véltük,

Még a gyereknapot is

Túléltük.

Este van, feketén bólingat

A szenzációk lombja,

Szépen beleharapunk

Az ugorkaszezonba.

Elringat lomha nyári csend,

S arra se figyelek már,

Hogy a Désy-pörben mit vall

Szegény beteg Elek Pál.

Oly édes is volna

Ez az ugorkás szender,

De meg vagyon írva:

Nem lehet boldog az ember,

Mert sokszor fel-felriadok,

És sokszor úgy szeretnék sírni,

Miről fogok most már, kérem,

E lappal kötött szerződésem

Értelmében

Mindennap vicceket írni?