KORA MÁRCIUSI NAPSUGÁR

A végtelenből jött, de a platánok

Hallgattak, a sok zord, kevély sudár,

- Csak villámtól reszketnek a titánok,

Mit nékik egy kis halavány sugár! -

S ő félve zuhant alá, a mogorva

Törzsek között oly sötét volt a kert!

De lenn egy csöndes, paraszti bokorra,

Egy alázatos, vak pajtásra lelt.

Akkor a sugár szelíd aranyszája

Súgott valamit, s meghalt a sugár,

Ám megszületett március csodája:

Ezer rügy-szemét rányitotta már

A vak bokor az elámuló estre,

S minden szeme a Végtelent kereste.