(SZEGÉNYSÉG SZENNYLEPLEIBEN...)

Szegénység szennylepleiben

én nyughatatlanul bolyongtam,

sírt, mint a gyermek, a szivem,

víg nép közt egyedül borongtam.

Hol az ágy, melyben megpihen

e fáradt lélek? - Kiáltottam:

Smá Jiszróel!

És leste szolga a szavam,

selyempárnán, hűséges nővel

számláltam marhám, aranyam,

gyarapodtam ésszel, erővel

s amikor adtam, boldogan

mondtam magamban s emelt fővel:

Smá Jiszróel!

És most is akármi jöhet,

dicsőség, sok pénz, nagy betegség;

akárki vethet rám követ

és bár halálos ágyam vessék,

a véghetetlen szeretet

szavát kiáltom, bármi essék:

Smá Jiszróel!

1934 [?]