A SZIGETEN

Margitsziget, hol joghurtot söröztem,

hol csókolóztam állva, séta közben -

Mily drága vagy, lágy röptü lombjaiddal,

polgári áron enyhült gondjaiddal!...

Mint egeret a macska, a melegben

csak lestem, egy levélke hátha lebben.

Ugy izlett már a levegő is régen,

mint állott sör, habja se volt az égen.

Kiléptem hát, hogy enyhülésre leljek, -

de „Hoch!”-ok zugtak és rekedtebb „Heil!”-ek,

csámpás Wotanok téglavörös arccal,

több mecklenburgi kisiparos dalkar

zajongta, hogy csak ő van a világon

és megvalósul a keleti álom!

Barna szmokingban huzták a zenészek -

de kinek huzták? melyik nép a részeg?

Ezt ők döntsék el, a felsőbb hatalmak,

akik nem adtak egy pici nyugalmat.

Mert én azon tünődtem meglepetve,

mért mentem éppen a Margitszigetre?

1934. júl. 21.