SZÁMVETÉS

Ettem-ittam fekete, undok

mocskot és csípős trágyalevet;

ember vakmerőbb nem lehet.

Ám eddig sohasem voltam boldog.

Ebben a megváltott világban

egy pillanatom nem volt nemes;

sem langyos, édes, kellemes,

mint disznónak a pocsolyában.

Engem sunyiságra oktat

az erkölcs. (Rólad is ezt hiszem.)

Huszonnyolc éve éhezem.

Rajtam már csak a fegyver foghat.

Ezért ülnek oly sötét dolgok,

oly hatalmak a szívemen,

hogy szorong lágy arcú kedvesem,

ha ránézek; pedig mosolygok.

Komor ég alatt üldögélek,

mint hajléktalan a híd alatt.

Mindentől fölmentem magamat,

mert nem lesz utolsó ítélet.

1933. nov. 11.