ORDAS

Éles a szeme a vadnak,

ragadozónak, szabadnak.

Mint a kék tél s a gyötrelem,

világos és könyörtelen.

Ordas kapál az ugaron;

ugassatok az udvaron.

Vonítsatok, de ne nagyon,

meghallja az árny a fagyon.

Zúzmara-lógókkal illan,

jég fénye közt tovavillan;

a kín csattogó hercege,

álmunk házőrzője, ebe!

Friss havat zabál még s érzi

husotok, amint bevérzi.

Eltünődik, száját nyalja

s morog, de maga se hallja.

1932