AZ ÉDESANYJÁNAK

Rajzás és nyüzsögés szivemben,

széllé kellene kerekednem,

ablakról ablakra szétfutni

s függönyötökben elaludni.

Jobbkezed csendes órazengés,

balkezed télesti derengés.

Örülök néked ködön át is,

ledobnék érted pacsirtát is.

Arcomat olajtól haraggal

hányszor törültem zsákdarabbal!

és nyálkás kosarakkal jártam.

Engedd, hogy fátokat fölvágjam.

Lábadhoz leülvén, simitsd meg,

hulló hajamat erősitsd meg,

szülőcském, fillérem aranyja,

mennyezetemnek édesanyja.

Szelid dörgésben, jó harmatban

csurgóra húzott rossz kalapban

nem fogok bolyongni már többé,

űlök és mosolygok örökké.

1928 nyara [?]